Csillagászati hetet tartanak a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 05. 11:45
Aktuális csillagászati, űrkutatási témájú előadások, távcsöves bemutatók és planetáriumi vetítések várják a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedbe látogatókat március 19. és 25. között.
MTI

A negyed planetáriumában és látogatóközpontjában harminc programot láthatnak majd az érdeklődők, többek között Nagyváradi László, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) földrajzi intézetének egyetemi docense a világvége-elméletekről és jóslatokról tart előadást.

A pécsi planetáriumban Forrás: Facebook

Both Előd, a Magyar Asztronautikai Társaság alelnöke az űrturizmus lehetőségeiről beszél majd, Hegedüs Tibor, a Bács-Kiskun Megyei Csillagvizsgáló igazgatója Meteorvadászat égen-földön című előadásának keretében megtekinthető lesz a Magyarországon talált legnagyobb meteorit.

Mint hozzátették, a mintegy 60 éves űrkorszak történetének tényeit és talányait Gyenizse Péter, a PTE földrajzi intézetének egyetemi docense ismerheti meg az érdeklődőkkel.

Ugyancsak a csillagászati hét vendége lesz Sik András Prima-díjas bolygókutató, aki arra keresi a választ, hogy mikorra várható, hogy az ember eljusson a Marsra és milyen körülmények várják majd ott az első látogatókat.

Pirkhoffer Ervin, a PTE földrajzi intézetének egyetemi docense idén is a sci-fi és a valóság kapcsolatáról beszél a hollywoodi filmek kapcsán. A ZSÖK összegzése szerint az előadásokat planetáriumi, valamint ingyenes távcsöves bemutatók egészítik ki, a programsorozat hétvégéjén pedig izgalmas csillagászati-ismeretterjesztő programokat tartanak. Március 24-én Ladányi Tamás asztrofotográfus mutatja be a tavaly megjelent, Öt kontinens csillagai című könyvét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.