CelebVastag Csaba magára hagyja a testvérét Hiába szeretné Vastag Tamás, hogy a bátyja mellette álljon A Dal szombati elődöntőjében. Csabának fellépése lesz, és több százezer forintot bukhat, ha a stúdióban szeretne drukkolni a testvérének.
AktuálisKecskék tartják el a baleset túlélőjét Csodával határos módon túlélt egy súlyos autóbalesetet Vastag Gusztáv. Az addig bohém, városi férfi átértékelte életét, ma kecskéket tart és kitanulta a sajtkészítés fortélyait.
CelebIdehaza is szedi áldozatait a fanatikus rajongás Dolly Roll-múzeummá varázsolta otthonát Tüskésné Elvira. A Levélen élő műkörmös az együttes tagjaival barátságot ápol. Ám nincs minden hazai sztárnak ilyen szerencséje, a fanatikus rajongás itthon is szedi áldozatait.
CelebŐk azok, akik milliókért táncolnak a Szombat esti lázban Három- és ötmillió forint között kereshetnek azok a sztárok, akik az RTL2 táncos műsorában szerepelnek – értesült a Bors. A jelöltek egyike Vastag Csaba, aki állítólag nagyobb gázsit szeretne.
CelebMegörültek egymásnak a Vastag testvérek Nem tudtak arról, hogy egy helyen fognak haknizni, így mikor észrevették egymást, nagy volt az öröm.
CelebVastag Csaba gyerekeknek segít Vastag Csaba és Kocsis Tibi is egyike volt azon sztároknak, akik fogyatékkal élő gyermekekkel együtt készítettek ebédet tegnap.
CelebVastag Csaba száz lánnyal jár Nincs olyan pontja az országnak, ahová ne követné legalább egy autóbusznyi hölgyrajongó Vastag Csabát. Az énekest szinte még a mosdóba is elkísérik leglelkesebb hívei, akikre egyébként családtagként tekint.