Dögös középkorú színésznők játsszák el nagyjából a saját életüket a színpadon. Nekik gyógyszer a színpad, s a darabot terápiának szánják a közönségnek.
Újra magányos apa lett a Barátok közt egykori sztárja, pedig amikor tavaly megtalálta Juditot, biztos volt benne, hogy ez a szerelem hosszú távra szól.
<p>Rejtélyes módon lett vége a talányos kapcsolatnak, s ezl különös módon a Valentin-nap után tudatták. A másfél évig tartó szerelemnek gyorsan kellett kihűlnie, hiszen Linda január 19-én még a gyerekvállalásról beszélt.</p>
Barátok, ismerősök szerint a Kisvárda focistája, Vermes Krisztián és a fitneszmodell, Sónyák Szilvia kapcsolata kihűlt. A szereplők ezt tagadják, de tény, alig találkoznak egymással.
Egymillió forintot ad annak, aki bizonyítja, hogy megcsalta Pamelát, mondta egy éve Berki Krisztián, amikor egy tévés hölggyel hozták hírbe. Akkor éppen nem voltak együtt, de Pamelának mégis nagyon fájt párja kalandja.
<p>Tényleg mindent megtettek, Péter bevallása szerint legalábbis ő biztosan. Miután Kata elköltözött otthonról nyáron, még többször is megpróbálták együtt, háta működik.</p>
<p>Derült égből villámcsapásként jött a hír: szakított a Jóban Rosszban álompárja, Kondákor Zsófi és Kembe Sorel. Az egykori sorozatsztár nemcsak lánya anyjával, de a színészettel is végzett.</p>
<p>Noha Sarka Kata és Hajdú Péter válópere elmaradt, a békülés helyett inkább távolabb került egymástól. A gyerekekkel külön költözött édesanya csütörtökön végleg kimondta: vége!</p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.