A királyi család jelen pillanatban legbotrányosabb párosa neveltetése, lakóhelye szerint nem is találkozhatott volna egymással. Míg Meghan nagyvilági nő, Harryt kötik a brit hagyományok. Ám ha jobban megnézzük, annyi a hasonlóság az...
Egymás ellen versenyeznek A Dalban, mégis segítik egymást. Nem csoda, hiszen ugyanolyan szerelmesek, mint amikor összejöttek a Sztárban sztár+1 kicsiben.
Tamással mindennap megéljük a magunk kis boldogságát – nyilatkozta a Borsnak Gaál Noémi. A csinos időjósra ugyanis rátalált a szerelem. A nem remélt öröm egy munkamegbeszélésből bontakozott ki, a páros már össze is költözött.
Válása óta a munkába temetkezik a 61 éves színész, aki lapunknak elárulta, nagyon vágyik egy társra, és reménykedik benne, hogy még rátalál a szerelem, és családot alapíthat.
Kötelességmulasztás, hatóság, beadvány, bántalmazás – úgy beszél, mint egy ügyvéd. Nem mondja ki, hogy megvert, agyonvert. Eltartja magától a borzalmat. De hogy történhetett ez meg?
“Nem gondoltam, hogy így fogom elveszíteni a szüzességemet, de nem bántam meg” - magyarázta a fiatal lány, aki a mai napig boldog a nem épp mindennapi kapcsolatban.
A színésznő a Live TV műsorában elárulta: nők tucatja ácsingózik férje kegyeiért, de úgy érzi, senki nem ingathatja mega párját. Érzelmeik atombiztosak, és nincs, aki ezt tönkretehetné.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.