AktuálisDöbbenetes dolgot művelt az unatkozó nagymama A zsaruk szerint még egy heroinista is megirigyelné azt a rendőrségi aktát, mellyel egy hetven fölötti brit asszony rendelkezik. A nő négy éven keresztül fosztogatott a környékén, mert unatkozott.
AktuálisSátánisták lopták el a pápa vérét? Egy különös és tiltott sátánista szertartáshoz kell a II. János Pál vérét tartalmazó ampulla. Az olasz rendőrség a hely neonáci csoportok tagjait ellenőrzi.
CelebSarka Kata őrült nőtől félti gyermekeit Hajdú Péter egy ismerőse fedezte fel, hogy egy ismeretlen a feleségének, Sarka Katának adja ki magát a Facebookon. A profil alapján egy osztrák nőről van szó, a neve – ami nyilván szintén kitalált – Petra Führing, aki úgy tölti fel...
AktuálisMeglopta társait a Szolnokról jött focista Nemcsak edzeni, de lopni is járt az egyik győri focicsapathoz egy Szolnokról pár hete érkezett játékos. A Kisalföld megtudta, hogy a jelenleg megyei II. osztályban szereplő DAC 1912 játékosait rövidítette meg a tolvaj.
VéleményVélemény: lopós celeb A villamoson magunkhoz szorítjuk a táskát, és a bevásárlóközpontban is gondosan odafigyelünk, hogy a cipzár be legyen húzva, hiszen pontosan tudjuk, hogy ahol egyszerre sok ember tartózkodik, ott egy idő után felbukkannak a zsebtolvajok is.
CelebIsmét lecsapott a tolvaj celeb Egy szatyor élelmiszert vett el a tulajdonosától az a hazai híresség, aki nemrég egy értékes telefon eltűnése kapcsán került a rendőrség látókörébe. A zsaruk a biztonsági kamerák felvételeit is vizsgálják.
AktuálisBolhapiacról került elő a világutazó biciklije Alig nyolc nappal az eltűnés után előkerült Simada Joshida japán világutazó Budapesten ellopott biciklije. A kerékpárt egy XVII. kerületi bolhapiacon találták meg. A 400 ezer forintos biciklit hatezerért árulták.
AktuálisÉrtelmi fogyatékostól rabolt egy tini Tatabányán Előzetesbe vághatják azt a 19 éves fiatalembert, aki a gyanú szerint ezüstláncot és mobiltelefont zsákmányolt egy értelmi fogyatékostól Tatabányán.
AktuálisTolvajok rontják a magyarok hírét Ellopták a világutazó japán, Josihiro Simada kerékpárját a Kertész utcában. A férfi öt éve járja a világot, de ilyen még nem fordult elő vele. Nem ô az elsô, aki a magyaroknál jár pórul. A Bors összegyűjtötte a legkínosabb lopási eseteket.
AktuálisNővérruhákat loptak, kórházi ablakot törtek be Rájár a rúd az egészségügyi intézményekre Orosházán és környékén. Sarkadon előbb egy orvosi rendelőből fújták meg a nővérek ruháit, majd az orosházi kórház ablakát is bezúzta valaki.