CelebTízmilliós kárt okozott Éden Anikó Közel tízmillió forintos kártérítést követel egy nő Éden Anikótól, aki bejelentkezett eladásra kínált autójáért. Szerződtek, de nem fizetett. A lány összetörte a luxuskocsit, aztán lelépett.
Aktuális8 millió forint értékben lopott a dunavecsei tolvaj A férfi bemászott a családi házba, ellopta a kocsikulcsot, tönkretette az elektromoskaput, és távozott. Ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást.
Aktuális Műmellért rabolta ki munkahelyét a lány Több, mint 16 millió forintnak megfelelő fontot sikkasztott el az a 24 éves banki alkalmazott, akinek legnagyobb álma az volt, hogy modell lehessen.
AktuálisEgy hét alatt 66 milliót loptak Keresi a rendőrség Horváth Zsoltot, azt a férfit, aki társaival együtt fuvarozócéget alapított, majd a rájuk bízott, több millió forint értékű rakományokkal együtt eltűntek. A rendőrség további áldozatokat keres.
AktuálisSúlyos beteg gyerekeket loptak meg Adományokat loptak el a Szemem Fénye alapítvány által működtetett üzletből Pécsett. A rablók betörték a bolt kirakatát, majd elvitték az ott kiállított persely tartalmát és a hétvégén összegyűlt bevételt, csaknem 50 ezer forintot.
CelebRussell Brand hobbija a lopás volt Russell Brand bevallotta, karrierje első éveiben sportot csinált abból, hogy különböző hírességektől lopott el dolgokat. Katy Perry exe Fatboy Slimtől például alkoholt bugázott.
AktuálisRóbert találmánya világhírű lehet Nagy Róbert elkészítette a Transformens BIKE-ot, vagyis a darabokra szétszedhető kerékpárt, ami egy táskában is elfér. Nem kell sehol otthagyni, így nem is lopják el. A súlya nincs öt kiló.
AktuálisÚjpesten lopják el a legtöbb autót Kispest, Pestszenterzsébet és Újpest a legveszélyesebb kerület Budapesten – állítja statisztikai adatokból összeállított autólopási kockázati térképén az e-tanusitvany.org honlap.
AktuálisAz öt leghülyébb állatrablás Teljesen érthetetlen, hogy ki rabol el és miért egy bronzelefántot. Azt sem lehet épp ésszel felfogni, hogy lehet annyit inni, hogy valaki jó ötletnek tartsa egy pingvin elrabolását. Egyik tolvajnak sem lett fizikailag baja abból, hogy állatot...