Az OEP által finanszírozott csípőprotézis-műtétekért előre kért pénzt egy neves orvos. Ráadásul egy operációra váró kollégájának is jelezte háromszázezres tarifáját az ingyenes műtétért, de a doktornőnek nem volt ennyi pénze.

Hiába reménykedtek, nem sikerült élve megtalálni Kovács Imrénét. A Bajcsy-Zsilinszky kórházból eltűnt idős asszony holttestére a rendőrök bukkantak az Új köztemető közelében.

Egyre tragikusabb Rékasi Károly helyzete. Szemmel láthatóan is rövidebb lett a balesetben megsérült lába, csontjai baktériumfertőzés miatt nem növekednek.

A rendezőt egy autó ütötte el, aminek következtében lerepült a motorbicikliről. Szerencséjére éppen arra járt mentőszolgálat főigazgatója, aki – bár nem volt szolgálatban – elkezdte az ellátását. Herendi kórházban van.

A boon.hu mostani, a szon.hu korábbi munkáltatóját kérdezte meg, hogy milyennek ismerték a Nyíregyházán egy házaspárt fejbe lövő román állampolgárságú orvost.

A repülőnek módosítania kellett útvonalát, mert az egyik utas megpróbált megcsókolni két légikísérő hölgyet, majd ki akarta nyitni a gép ajtaját repülés közben.

Az egykor börtönként működő kórházépület egyik kórtermében rejtélyes szellem veszi el a betegek lelkét, míg az ápolónőnek egy elhunyt páciense segített kapcsolatba lépnie a nagypapájával.

Második gyermekéért harcol Mohácsi Gábor fotóművész. A férfi azt állítja: első, egészséges, öt hónapos magzatukat volt párja egy olasz kórházban „megölette”. Eurómilliós per jöhet.

Belázasodott és kórházba került, ahonnan már ki sem engedték. Egy gyerekkori betegség miatt a gégemetszéstől is tartania kellett Király Lindának.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.