Változik a Nemzeti Alaptanterv, amiben a hírek szerint Csukás István is szerepet kap. Olyan művek válhatnak az alsósok számára kötelezővé, mint a Süsü, a sárkány, a Pom-pom, vagy éppen a Mirr-murr.
Sok szülő szeretné még egy évig óvodába járatni a gyerekét annak ellenére, hogy a törvény értelmében már tanköteles. Miből lehet tudni, hogy az ovis felkészült az iskolára?
A tanulók pénzügyi tudatosságát erősítheti, hogy az ország összes iskolájára kiterjedhet a készpénzmentesség - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára.
Igaz, hogy régen csak a december-februári időszakban voltak szalagavatók, napjainkban viszont már vannak olyan iskolák, ahol november elején ünneplik ezt az alkalmat. De miről is szól pontosan a szalagavató?
A 44 éves Kassai Viktor a hét végén 322. alkalommal bíráskodott az élvonalban, ezzel ő lett az NB I csúcstartója. De ennyivel nem éri be: Drogbával tanul majd egy suliban.
Gyorsított eljárásban felfüggesztett fogházra ítélte a bíróság azt a 14 éves fiút, aki boxerrel bántalmazta iskolatársát - közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.
Több évtizedes barátság fűzi a Széki családhoz a Sztárban sztár leszek! versenyzőjét, Sebestyén Kátját. Curtis édesanyja a legnehezebb időkben is mellette volt, az énekesnő pótanyukájaként tekint Jutka nénire.
Hosszú Katinka nemcsak résztvevője az új úszó-versenysorozatnak, hanem segít a szervezésben is. A budapesti állomás előtt ő találta ki, hogyan lehetne még jobban népszerűsíteni az eseményt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.