Aktuális

Hat kislányt molesztált egy helyettesítő tanár, miután tisztázták egy másik zaklatási ügyben

Bors

Létrehozva: 2020.01.23.

Forrás: Pixabay

Két iskolában is fogdoshatott kislányokat egy brit helyettesítő tanár. Jonathan Claytont először egy nyolcéves lányka vádolta meg, ám ez az ügy végül nem jutott el a bíróság elé, mert a gyermek vallomása nem bizonyult elegendőnek a vádemeléshez. Később a kislány édesanyja is beszámolt arról: a lányka néha kitalál dolgokat, hogy felhívja magára a figyelmet.

Clayton ezt követően új iskolában helyezkedett el - itt azonban semmit sem tudtak a korábban felmerült vádakról egészen addig, amíg a férfi újra nem kezdett el diákokat molesztálni. 

Az angliai Carltonban élő férfi ellen most 13 vádpont merült fel: egy hathetes időszakban - 2019 áprilisában és májusában - összesen hat, 7-11 év közötti tanulót zaklathatott. A bíróság - írja a Daily Mail - a friss ügy kapcsán a korábbi vádlót is meghallgatja újra. Noha abban az esetben már született egy hivatalos döntés, ami miatt nem lehet újra megvádolni, ám a lányka vallomása alátámaszthatja, megtámogathatja a mostani ügy vallomásait.

Clayton ártatlannak vallotta magát a jelenleg is futó tárgyalások során. A diákok védelme érdekében egyik intézmény nevét sem hozták nyilvánosságra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714989617
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183668_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szakított a vőlegényével! Megszólalt Marics Peti állítólagos barátnője - Exkluzív

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714989617
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184251_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714989617
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192670_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bekeményített Károly király, ultimátumot kapott Harry!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika