CelebRejtély övezi a Castle nyomozójának férjét Mindenki fellélegzett, amikor a Castle című sorozat hetedik évadában a címszereplő végre elvette Kate Beckettet. Kiderült, hogy a nyomozónőt játszó Stana Katic „megcsalta” Nathan Filliont, mert kimondott egy másik boldogító igent, az igazit.
CelebPikali még házasan parádézott Rékasival Kitálalt Pikali Gerda volt férje, Géza. A férfi szerint még házasok voltak, amikor a színésznő már Rékasi oldalán mosolygott és adott interjúkat.
CelebAradszky: Nem hiszek az örök szerelemben Feleségével már negyvenöt éve élnek együtt, Éva szerint viszont van az kilencven is.
AktuálisFeleségül vette halott kedvesét – 37 ezer lájk Csaknem 40 ezer lájk gyűlt össze a halála után feleségül vett nő emlékoldalán az esküvő óta.
AktuálisHa úgy alakul, tevén is szexelniük kell Nem könnyű a muszlim nőknek, mert csak akkor utasíthatják el nemi aktusra éhes férjüket, ha menstruálnak.
CelebLevente Pétert a saját világa érdekli Önképző társaslényként határozza meg magát Levente Péter. Az egykori Móka Miki máig lelkesen szórakoztatja a gyerekeket, ám a 71 éves művész emellett önismereti előadásokat tart felnőtteknek.
CelebSoha többé nem megy férjhez Pamela Anderson A bombázó színésznő a szerelemben nem szerencsés, végleg elege lett a férfiakból.
CelebTeljes titokban házasodott Für Anikó Ritkán nyilatkozik magánéletéről a színésznő. Múlt héten kötött házassága is csak most derült ki.
AktuálisFélelmében hízlalta háromszáz kilósra nejét Majdnem halálra etette feleségét, mert rettegett, hogy elhagyja, ha lefogy.
AktuálisMesebeli menyegző Borneón - fotók Nagy napra virradt a Borneó északi részén lévő miniállam, Brunei.