Azért fektették be a 22 éves Kovács Jánost kórházba, hogy vészesen lecsökkent testsúlyát megemeljék. A szülők most a fiuk halálának felelőseit keresik.
Holttestet találtak járókelők szerda reggel a budapesti Városligeti-tóban, a helyszíni szemle nem állapított meg idegenkezűséget - tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
<p>A Tisza menti éttermek és halsütödék kiemelt ellenőrzése során, mindössze egy hétvége alatt több mint 600 kilogramm hal és haltermék forgalomba hozatalát tiltotta meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azok nem azonosítható...
Egy ember meghalt, tizenhatan pedig súlyosan megsebesültek, mert a vihar fákat döntött parkoló autókra és kempingezők sátraira a romániai Csarnóházán (Bulz) - közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség.
Vasárnap estére kilencre nőtt a halálos áldozatok száma a texasi San Antonióban talált, illegális bevándorlókat csempésző kamion drámájában, a texasi hatóságok közben bejelentették, hogy már hétfőn vádat emelnek a kamion sofőrje ellen.
A show-nak mennie kell! Úgy fest, így van ezzel a The Walking Dead stábja is, amely úgy döntött, folytatja a forgatást annak ellenére, hogy az egyik jelenetben halálos baleset érte John Bernecker kaszkadőrt. A férfit azonnal kórházba szállították,...
Mindenkinek írt, mindennek próbált utánajárni, hiába. Sándor a mai napig úgy érzi, szerelme emberi mulasztás miatt halt meg a Maradj talpon! felvételén.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.