Bocsánatot kért a barátnőjét szabadkézzel kibelező gyilkos

Bocsánatot kért a barátnőjét szabadkézzel kibelező gyilkos

név
PUBLIKÁLÁS: 2017. augusztus 04. 21:00
Bors

Két évvel ezelőtt, 2015-ben végzett barátnőjével brutális módon a barátja, Fidel Lopez. A férfi és a nő is részeg volt, amikor szeretkezés közben Maria Nemeth kétszer is az exférje nevét sikoltotta, amivel annyira kiakasztotta aktuális partnerét, hogy a férfi féltékeny őrjöngésben tört ki. Szétzúzott egy üvegajtót, majd öklével a falba vert lyukakat, hogy aztán később a barátnőjén vezesse le a dühét. Különböző tárgyakkal, majd öklével bántalmazta szexuálisan a nőt. Miután – saját elmondása szerint – könyékig felnyúlt Maria vaginájába, puszta kézzel kitépte a belső szerveit. A nő ekkor már régen eszméletlen volt, és mire a férfi annyira magához tért az őrületből, hogy hívja a mentőket, már feltehetően halott is. 

– A másik kibaszott fickó nevén szólított. Ráadásul kétszer is így hívott, ezzel pedig teljesen összezavart. Nagyon dühös lettem, teljesen elveszítettem az eszem – mondta akkor a nyomozóknak, mindent beismerve. Elmondta, hogy Maria egy rendes lány volt, a szerelme, de teljesen megtébolyodott a történtek hatására.

Az önmagát szörnyként jellemző férfit életfogytig tartó börtönre ítélték. Lopez egy tolmács segítségévelkért bocsánatot egykori barátnője családjától. 

Miután beismerte a kegyetlen gyilkosságot, elmondta, hogy tisztában van azzal, amit tett. 

– Az életetmmel fizetek azért az életért, amit elvettem. Kérem Maria családját, hogy bocsássanak meg – mondta, és reméli, hogy egy nap majd képesek lesznek erre.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.