Tragikus eseménynek lehettek szemtanúi azok, akik a budapesti Aquaworld élményfürdőben tartózkodtak a szerda délutáni órákban. Egy idős férfi még elrugaszkodott az öt emeletnyi magasságból startoló Kamikaze elnevezésű csúszdáról, de útközben az eszméletét vesztette.
Úgy tudjuk, hogy a csúszda alján tartózkodó fiatal úszómester egyből a segítségére sietett és kihúzta az érkezőmedencéből. – Egyből kihúzta a nyelvét a szájából, nehogy lenyelje. Ekkor már teljesen ellilult a feje. Miután kivette a műfogsorát próbálta újraéleszteni, de már nem járt sikerrel – mondta a Borsnak egy szemtanú.
Úgy tudjuk, a szívbeteg férfi nem egyedül érkezett a fürdőbe. Információink szerint a holttestet már elszállították a helyszínről.
Az Aquaworldnél még nem erősítették meg az információinkat. Az OMSZ a 24.hu-nak megerősítette az értesülést, és arról tájékoztatta a lapot, hogy a mentők egy idős férfi laikusok által megkezdett újraélesztését folytatták, sajnos a beteg a szakszerű beavatkozás ellenére életét vesztette. A halál okát szakértői vizsgálat tisztázhatja.
UPDATE: Elértük a fürdőt, akik megerősítették az értesüléseinket.
A mai napon 13:57 órakor az Aquaworld élményfürdőben egy 74 éves férfi fürdővendégünk az óriáscsúszdák érkező medencéjébe eszméletlen állapotban érkezett, azonnali mentést igényelt. Az újraélesztést azonnal megkezdtük, míg a mentők a helyszínre érkeztek és folytatták a beavatkozást. A vendég életét sajnos nem sikerült megmenteni, így a helyszínen életét vesztette. A helyszíni orvosszakértői vizsgálatok alapján a vendég színinfarktust kapott. A jelenlegi információk szerint emberi mulasztás és technikai hiba nem történt. A helyszínen tartózkodó hozzátartozóknak azonnali segítséget nyújtottunk, és mindenben támogattuk őket. Az élményfürdőt a helyszínelés lezártáig bezártuk, de már újra nyitottuk. Az elhunyt vendég hozzátartozóinak és családjának ezúton is mély együttérzésünket fejezzük ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.