Tegnap kezdte felkapni a hazai sajtó, hogy emelkedhet a ponty ára egy csak rá jellemző betegség miatt. Pedig idén már 27 helyett csak 5 százalék áfa terheli. A Borsnak egy érintett azt mondta: a magyar pontyok makkegészségesek, élnek, mint...
Az akvárium egy zárt rendszer, amiben minden élőlénynek jól kell éreznie magát. A te fő feladatod az, hogy biztosíts számukra a természetes környezetükhöz hasonlító életkörülményeket
Bár nincs szárnya, hozzávetőleg 130 kilométert repült egy egyedi pikkelymintázatú gigaponty két hazai tó között. A biológiai csoda magyarázata meglehetősen magyaros.
<p>Állatkínzás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy 53 éves zsombói horgásszal szemben, mert nem ölte meg az egyébként szabályosan kifogott halat a Maty-éri víztározónál. </p>
<p>Kiskarácsonykor, ahogy a magyarok valaha az újév napját nevezték, a legtöbb ember fogadalmat tesz, elhatározza, hogy ezentúl másképpen éli majd az életét. Érdemes ezért pár olyan dolgot is megfogadni, amiket legalább az új év első...
Kockahassal, szálkás izomzattal állt színpadra a Fitparádén Zimány Linda, aki élete első hivatalos versenyén ezüstérmes lett fitnesz bikini modell kategóriában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.