Aktuális

Halálos vacsora Thaiföldön: Hazahozták a magyar turista holttestét

Bors

Létrehozva: 2018.02.10.

Hazaszállították annak a magyar férfinak a holttestét pénteken, aki még január 19-én vesztette életét rejtélyes körülmények között egy thaiföldi szállodában – értesült a Bors. Úgy tudjuk, a repülőgép délelőtt fél 12 körül szállt le a Budapest Liszt Ferenc Repülőtéren. A hazaszállítás költségeit a biztosító fizette.

Ahogy arról elsőként beszámoltunk, Cs. Tibor a párjával és baráti társaságával a hazautazásuk előtti utolsó vacsorájukat költötték a pattayai Jomtien Palm Beach Hotelben. Az első hírek szerint a szerencsétlenül járt kecskeméti vállalkozó vajhalat, makrélát fogyasztott. Rosszul lett, a szállodában nem tudták újraéleszteni,  a mentő pedig csak 45 perc múlva érkezett ki hozzá.

A magyarok közül többen is rosszul lettek, egy bangkoki nem­zetközi kórházba szállították, ellátták őket a szükséges kezeléssel, de a családapán már nem tudtak segíteni. 

Arra, hogy a tragikus körülmények között elhunyt turistának pontosan mi okozta a halálát, a boncolási jegyzőkönyv fog végső választ adni. Ha bebizonyosodik, hogy a hotelben elfogyasztott étel a vétkes, és nem ételallergia, az megalapozhatja a szálloda felelősségét.

Információink szerint megtörtént Tibor holttestének boncolása is az elmúlt hetekben, az erről készült jegyzőkönyvet már magyarra fordítják. Telefonon sikerült elérnünk Tibor családját, de nem szerettek volna nyilatkozni. Információink szerint itthon is szeretnék elvégezni a szükséges vizsgálatokat.

Természetesen a Külügyminisztériumot is kerestük az ügy kapcsán, de lapzártánkig nem kaptunk választ.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713556819
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713556819
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713556819
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713556819
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól