Igazán komolyan gondolja kapcsolatát a színész fiatal szerelmével Amber Hearddal. A hírességben még a házasság gondolata is felmerült, pedig erre a lépésre még gyermekei anyjával sem szánta el magát.
Egy brit festőművész kétségbeesetten kereste élete szerelmét, ezért megfestette. Azt azonban Chloe Mayo sem gondolta volna, hogy három évvel később hozzámegy.
A szerelem sem képes minden akadályt legyőzni. A háborús veterán Rick Clement és neje azt hitte, boldog házasságban élhet azután, hogy a férfi lábait amputálták. Az élet azonban nem lányregény.
Gór Nagy Mária bevallotta: annak idején a klimax annyira megviselte, hogy hangulatváltozásait nem tudta kezelni. Viselkedése miatt a férje is elköltözött tőle. Ám a színésznő mindent megtett, hogy visszakapja az egészségét és a párját.
A napokban betölti a hatodik ikszet, de húsz évet letagadhatna korából Pierce Brosnan. A sármos ír színész mégsem habzsolja nagykanállal az életet, mert az állandóságban és a családban hisz.
Menedzsmentjéhez hűtlen lett, de szerelme mellett kitart az énekesnő. A Megasztár nyertese olyan komolyan veszi kapcsolatát Kállay Saunders Andrással, hogy igent mondana neki, ha megkérné a kezét.
Keleti Andrea felháborodott, amikor megtudta, hogy azt híresztelik, válik. A táncosnő és férje tizennégy éve él boldog házasságban, ám úgy tűnik, ez nem mindenkinek tetszik.
Bizarr követeléssel állt szerelme elé egy szaúdi lány. A fiatal nő közölte vőlegényével, nem megy hozzá feleségül, ha nem veszi el a legjobb barátnőit is.
Bigámiát követett el az a férfi, aki állítása szerint gyakorlatilag elfelejtette, hogy még mindig házasságban él. A facebookos esküvői fotók buktatták le az urat.
Mindössze másfél évig tartott Oroszlán Szonja boldogsága férjével, T. Zoltán teniszedzővel. A színésznő megírta: fél éve külön élnek, és a válókeresetet is benyújtották.
Kitartottak egymás mellett éveken át, mégis tönkrement a házasságuk, elhidegültek egymástól. Rippelék olykor egy harmadik nővel dobták fel szexuális életüket, időnként egy lányt is bevontak az erotikus játszadozásaikba - lehet, hogy...
Megszállott Superman-rajongó a brit férfi: eddig 22 millió forint értékű gyűjteményt halmozott fel. Hobbija azonban tönkretette a házasságát, felesége el is hagyta.
Pál Dénest elkerüli a nagy szerelem, miközben volt barátnői sorra megállapodnak. Az énekes úgy érzi, Ámor mostohán bánik vele, de elveiből nem enged: rajongó lányokkal nem randizik.
Egy esküvő előtt álló párnak a boldogságról szól minden – a romantikus filmekben. A valóságban azonban a nagy napot sokszor hetekig tartó szorongás, sőt pánik előzheti meg, még akkor is, ha nagy a szerelem. Arra kerestük a választ,...
Hamarosan szorosabbra fonja kapcsolatát Király Péter és Kovács Bettina Dóra, ismertebb nevükön Gábor és Zsófi az Éjjel-Nappal Budapestből. A fiatalok a műsor sikere miatt titkolják szerelmüket.
Barátaik nagyon aggódnak Sharon és Ozzy Osbourne házasságért, hiszen a két híresség nemrég külön költözött. Évtizedek óta az ő kapcsolatukat tartották a legszilárdabbnak a celeb világban.
Ez lesz brit földön az első olyan frigy, amelyben mindkét szereplő nemet váltott. A pár egy transzneműeket támogató csoportban ismerte és szerette meg egymást.
Mindeddig sikerrel titokban tartották, hogy a móri mészárlással egykor tévesen vádolt, de más, súlyos ügyekért 15 év fegyházra ítélt Hajdú László a börtön falai között feleségül vette egy régi barátnőjét.
25 éve férjnél van, két felnőtt gyerek anyja, és minden ismerőse boldog, kiegyensúlyozott feleségnek látja. Meglepődnének, ha tudnák mitől működik olyan jól a házassága.
Hiába ért véget az egyedüllétet éltető Szex és New York című sorozat, s hódítanak a romantikus filmek, kevesebb ember él már házasságban, mint egyedül – nem csak Amerikában, hanem nálunk is.
Kevés hetvenéves embernek adja meg a sors, hogy mindkét imádott szülôjét életben tudja. Jordán Tamás színművész közéjük tartozik. Sári néni és Laci bácsi immáron hetvenegy éve társai egymásnak.
Elszólta magát Dobrády Ákos a Frizbi felvételén. A zenész a jövendőbeli feleségét látja Iszak Esztiben, és ahogy a Bors megtudta, a lány is a közös jövőjüket tervezgeti.
A bíróság zöld utat adott a válásnak egy középkorú tajvani házaspár esetében. Döbbenetes módon a válóok a férfi túlzottan apró hímvesszője volt. A feleség elmondása szerint a pénisz erektált állapotban sem volt nagyobb 5 centinél.
Gyebnár Csekka soha nem mászna rá egy férfira. Sorozatbeli karakterével ellentétben az udvarlást meghagyja az erősebbik nemnek. Konzervatív nő, de a házasság intézményéből huszonévesen örökre kiábrándult.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.