Dátum tartomány
Cikk típusa
Rovatok
Szerző szerint

233. oldal - Gyilkosság



Prostinak hazudta nejét Ferenc, közben meg elásta

Prostinak hazudta nejét Ferenc, közben meg elásta

Tíz év börtönre ítélte jogerősen a Pécsi Ítélőtábla azt a drávagárdonyi férfit, aki tavaly megfojtotta a feleségét, majd a holttestét zacskóba csomagolta, hogy elássa, csakhogy megtalálták a falu melletti kukoricásban.
Embert égetett a Ku Klux Klán

Embert égetett a Ku Klux Klán

A parkolóban várakozó nőre a bokrok közül támadtak rá a fehér csuklyások, akik gyúlékony anyaggal lelocsolták a kocsiban ülő fekete nőt, majd meggyújtották. Az égő emberfáklyából ömlő orrfacsaró bűz kilométerekre érződött.
Elfogták a mórahalmi idős bácsi gyilkosait

Elfogták a mórahalmi idős bácsi gyilkosait

A Csongrád megyei rendőrök kedden elfogták azt a két férfit, akik megöltek egy 60 éves embert a tanyájában. A két támadónak tippadó a szomszéd volt, aki a kocsmában javasolta a gyanúsítottaknak, hogy rabolják ki az idős embert.
Elborzadtak, amikor kinyitották a csomagtartót

Elborzadtak, amikor kinyitották a csomagtartót

A 24 éves Ari Liggett pszichiátriai kezelésben részesült, amely sajnálatos módon nem járt eredménnyel. A fiú kocsijának csomagtartójában ugyanis megtalálták saját anyja feldarabolt holttestét. Az 56 éves Beverly Liggettre a rendőrség...
Önvédelemből szúrt a rokkant férfi

Önvédelemből szúrt a rokkant férfi

Járni nem képes, helyváltoztatásra csak a jobb térdére ereszkedve, csúszva-mászva tudó férfit vádoltak késeléssel. A 68 éves M. György kevés híján megölte az öccse vejét. Most mégis jogerősen felmentette a bíróság.
Agyonverte, mert megitta előle a borát

Agyonverte, mert megitta előle a borát

Halálra verte élettársát egy leveleki férfi vasárnap - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője. Az 51 éves, ittas férfi addig ütötte a nőt, míg az életjelet adott. Az asszonyon már nem lehetett segíteni.
Rács mögött a kéjnő gyilkosa

Rács mögött a kéjnő gyilkosa

A Pesti Központi Kerületi Bíróság vasárnap egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a huszonhat éves B. Józsefet, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölt egy huszonnégy éves nőt a fővárosban, a Keleti Károly utca egyik lakásában.
Vallott a kéjnő vendége

Vallott a kéjnő vendége

Ma dönt a bíróság arról, elrendelje-e B. József előzetes letartóztatását. A 26 éves férfi volt az, aki megölte a II. kerületi Keleti Károly utcában holtan talált fiatal nőt.
Szabadon távozhattak a hummeres haverjai

Szabadon távozhattak a hummeres haverjai

Nem próbálták meg feltartóztatni barátjukat, nem segítettek az elgázolt Kenéz Imrén, ehelyett mobiljukkal filmezték Thomas B. ámokfutását – mégsem gyanúsították meg az osztrák rendőrgyilkos utazótársait.
Mindkét gyermeke meghalt, de tehetetlen volt

Mindkét gyermeke meghalt, de tehetetlen volt

A 10 éves Coby Tucker texasi házukban lőtte le 15 éves nővérét, majd ezt követően öngyilkosságot követett el. A gyilkosság idején a gyerekek édesanyja otthon volt, de már nem tudta megakadályozni a történteket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.