A szakemberek szerint minden eddiginél fontosabb, hogy aki csak teheti, oltassa be magát influenza ellen. Ez idén mindenkinek ingyenes, mégis sokan ódzkodnak tőle, főleg a közszájon forgó tévhitek miatt.
Részben nyújt csak védelmet a szemüveg a szemdörzsölés általi koronavírus-fertőzés ellen, de egyben fokozott kockázati tényezőt jelent. A Bors által megkérdezett szakértő szerint a kórokozó leginkább nyálkahártyán keresztül jut be a szervezetbe.
Nem volt hajlandó maszkot húzni, ezért leszállítottak a repülőről egy nőt Észak-Írországban. Az asszony tombolni kezdett, és letoloncolása közben bosszúból végigköhögte a járat utasait.
Egy gyerek átlagosan 186 tárgyat érint meg egy nap alatt, és a kutatásokból kiderült, a tárgyak könnyen közvetíthetik a koronavírust. A járvány ideje alatt még nagyobb a szülők felelőssége.
Egy munkahelyi közösség számára éppoly megterhelő egy koronavírusos kolléga, mint magának a betegségben szenvedőnek. A bizonytalanság, a félelem és a szorongás szörnyűségeket produkálhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.