Eddig maradhat a maszkviselés a tudósok szerint

Eddig maradhat a maszkviselés a tudósok szerint

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 24. 13:05
Bors

Tudósok szerint a koronavírus elleni oltás mellet is muszáj lesz orrunkat és szánkat eltakaró maszkot hordanunk az elkövetkező hónapokban.

Több vakcina képesnek mutatkozik arra, hogy megakadályozza a járvány tombolását, azonban amíg a legtöbb ember ember nem kapja meg az oltást, a maszkviseléstől a hírek szerint nem tekinthetünk el. A cél az úgynevezett nyájimmunitás elérése, ami azt jelent, hogy az oltást igen sok embernek meg kell kapnia ahhoz, hogy a koronavírus-fertőzés veszély már ne fenyegesse a lakosságot – írja az Euronews alapján a Metropool.

– A valóban védelmet nyújtó oltási hatékonyság, azaz a nyájimmunitás elérése a lakosság körében ahhoz hasonlítható folyamat, mint egy alaptábor felépítése az Mount Everestnél, ahol a csúcsra való feljutás titka az oltások kiterjedt alkalmazásában rejlik – mondta Dr. Kate O’Brien, az Egészségügyi Világszervezet immunizációs igazgatója

– Még jó ideig sok olyan ember lesz, akit az elkövetkező hónapokban nem oltanak be, így ők továbbra is terjeszthetik a fertőzést. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek, még az oltottaknak is folytatnia kell a maszkok viselését és betartani a személyközi távolságtartás bizonyos formáit, hogy megakadályozható legyen a magas vírusszint kialakulása a közösségekben – magyarázta a Harvard kutatóprofesszora, Dr. Bloom az Euronews-nak

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.