AktuálisMár rendőrök is keresik az eltűnt egyetemistát A 22 éves Bukovits Attila pénteken egy buli közben elment telefonálni. Azóta nem került elő. Családja és barátai kérlelik, hogy adjon magáról életjelet. Közben a keresésbe beszállt a rendőrség is.
AktuálisHoltan találták meg az eltűnt miskolci lányt Szombat óta keresték a miskolci Molnár Tündét, akit egy boltnál láttak utoljára. A lányt végül holtan találták meg.
SportMegölték a röplabdás klasszist Két hete tűnt el Spanyolroszágban Ingrid Visser holland röplabdázó és párja, Lodewijk Severein, most kiderült, hogy mi történt velük: gyilkosság áldozatai lettek.
AktuálisErőss Zsolt felesége: most már tényleg vége Mivel a Kancsendzöngán már este van, ha volt is ma valamilyen mentőakció, annak mostanra be kellett fejeződnie - mondta Sterczer Hilda, a Himalájában szerdán eltűnt egyik magyar hegymászó, Erőss Zsolt felesége csütörtökön az MTI-nek.
AktuálisÖrökre elvesztek a 113 milliárdot érő festmények? Lappangó magángyűjteményekbe kerülve végleg eltűnhet az a – szakember szerint – akár félmilliárd dollárnyi értéket jelentő műkincsegyüttes, amit ismeretlenek Kovács Dezső 2002-ben elhunyt műgyűjtő házából vittek el. A tizenegy...
CelebHová tűntek a szépséges modell mellei? Nehéz a modellek élete. Egyszer a kis mell a nyerő, míg máskor nagyobbat kell varázsoljon magának a modell. Miranda Kerr is szivacsbetéttel éri el a kellő hatást.
AktuálisHova tűnt Áder jegygyűrűje? Érdekes dologra lett figyelmes a Bors: Áder János nem hordja a jegygyűrűjét. Az elmúlt időszakból származó fotókból kiderült: a köztársasági elnök egy ideje nem viseli az ékszert.
AktuálisMegtalálták az áprilisban eltűnt férfi holttestét A 35 éves Drávucz Adrián még április elején tűnt el, kocsiját a Petőfi hídon találták meg. A Paksnál előkerült holttest az övé lehet.
CelebEltűnt a szexi színésznő világszép melle - fotóval Szegényebb lett a világ: leapadt Scarlett Johansson legendásan dús keble. A színésznő állítólag szándékosan kisebbítette meg, hogy végre rá is figyeljenek, ne csak testének domborzatára.
AktuálisÖrökké rejtély marad, hová tűntek el? A végsőkig reménykednek a rejtélyes körülmények között eltűntek hozzátartozói. Magyarországon évente 15–20 ezer embert keresnek eltűntként, nagy részük kiskorú. A rendőrségnek volt 26 év után is sikeres felderítése.