CelebBotrány A Dalban: Saunders embere lepaktált a műsorgyártóval Összeesküvés vagy hamis énekhang? Bár A Dal döntője már lezárult, tovább dagad a botrány Kállay-Sunders András produkciója körül.
CelebSosem volt olyan hamis Saunders, mint A Dalban Mindenki értetlenül áll Kállay-Saunders hamis éneklése előtt. A műsor történetében először kapott előadó még egy sanszot, hogy újraénekelje a dalát, de így sem sikerült jól előadnia. Zenésztársai is furcsállják a történteket.
CelebFreddie nyerte A Dalt, ő utazhat az Eurovíziós Dalversenyre Fehérvári Gábor Alfréd vagyis Freddie Pioneer című dala a zsűri és a nézők szívét is elnyerte. Ő képviselheti hazánkat májusban Stockholmban az Eurovíziós Dalversenyen.
CelebKínos baki árnyékolta be A Dal döntőjét Technikai hiba miatt a Kállay Saunders Band kétszer is előadhatta versenydalát.
CelebLopással vádolják A Dal egyik nagy esélyesét – videókkal Levelet kaptunk egy olvasónktól, szerinte Petruska András száma A Dalban egy híres főcímzenéhez hasonlít. Szakértőnk egyetért vele.
CelebTisztogatás a köztévénél: újabb fejest rúgtak ki Ismét egy vezető beosztású munkatársától vált meg az MTVA – értesült a Bors. Ezúttal A Dal műsoráért is felelős, Nyitrai Kata 20 év után távozott a köztévétől.
AktuálisÖn hazajönne külföldről emiatt a dal miatt? - videó Ezzel a dallal kívánja összekovácsolni a világ magyarjait a kormány. Jelenleg még nem túl nagy sikerrel.
CelebAlekosz kiakadt: túl sok a színesbőrű a Dalban Orbán Viktor sleppjének médiában való kártékonysága szerinte a miniszterelnök bukását eredményezi majd. Hogyan hagyhatja, hogy afrikai, vagy ázsiai képviselje Magyarországot az Eurovízión?
CelebBotrány a Dalban: Fatima berágott a zsűrire A Fekete Vonat volt énekesnője olyan szigorú kritikát kapott A Dal zsűrijétől, hogy sértetten elviharzott a műsorból, és soha többé nem kíván visszatérni.