SportBalhé az olimpiai fáklyák körül Illegális bevándorlók vettek részt az olimpiai fáklyák elkészítésében.
AktuálisPesti balhé: lelökte a buszról az ellenőrt a bliccelő Bántalmazta az ellenőrt egy jegy nélkül utazó nő péntek délután a 218-as, budapesti buszjáraton. A bliccelőt a rendőrség előállította.
AktuálisKitiltották a medencéből a mellrákos asszonyt - megrázó fotók Nem engedték meg egy amerikai asszonynak, hogy bikini felső nélkül ússzon a medencében. A nőnek mellrák miatt mindkét mellét eltávolították, és sehol nem talált olyan fürdőruhát, ami ne irritálta volna a hegeket, ezért szeretett volna...
AktuálisMiklós megbocsátott életére törő párjának Két év hat hónap börtönre ítélték azt a komáromi asszonyt, aki úgy összeszurkálta késsel az élettársát, hogy azt életveszélyes állapotban vitték kórházba. Ám a férfi azóta megbocsátott, feleségül is vette Évát.
SportCáfolják az orosz drukker halálát Óriási botrány előzte meg a lengyel– orosz mérkőzést az Európa-bajnokságon: az összecsapások után több mint 180 embert állítottak elő, köztük egy magyart, ám a pletykát, amely szerint egy orosz drukker meghalt, cáfolják.
SportEz is Eb: a keddi nap volt az eddigi legnagyobb kihívás Lengyel futballhuligánok kedden Varsóban orosz szurkolókra támadtak, akik a Lengyelország-Oroszország Európa-bajnoki mérkőzésre tartottak.
SportBalhé: vízágyúkkal választották szét a szurkolókat A jelentések szerint Varsóban mintegy hatezer rendőr felügyelt a lengyel-orosz találkozó előtt arra, hogy a két ország évszázadokra visszatekintő rossz viszonya ne vezessen szurkolói csatározásokhoz.
SportÖmlött a vér két városban Sokat nem kellett várni az első Európa-bajnoki balhéra, már az első nap éjjelén puhára verték egymást az emberek Lengyelországban és Ukrajnában.
CelebEgymásnak estek a szépségkirálynők Míg a kifutón mosolyogva lépkedtek A szépségkirálynő jelöltjei, a háttérben viták mérgezték a lányok kapcsolatát. Az élő adás előtt egymásnak is estek a szépségek.
CelebBalhéval zárult az Éden Hotel 2 búcsúbulija Véget ért az Éden Hotel 2, amit a játékosok és a rajongók egy nagyszabású partin ünnepeltek meg. Megválasztották a valóságshow legszexibb lányát és pasiját is, aki Noémi és Máté lett.