AktuálisFontosabb az autó az első csóknál? Sokkal maradandóbb és kellemesebb emlékeket ébreszt a pasikban az első autójuk, mint az első csók. Egy nemzetközi tanulmány legalábbis erre a következtetésre jutott. A pszichológus vélekedése szerint sok férfinak nincs is igénye a szexualitásban...
AktuálisDöbbenet: nem kell többé sofőr az autóhoz Képzeljék el, mikor reggel nem az iskolába kell vinni a gyereket, csupán beültetni az autóba, ami magától elfuvarozza a srácokat a suliba, majd mire mi is elkészülünk, visszaér, és elvisz bennünket a munkahelyünkre!
AktuálisExtrákat zsúfoltak az alapáras Mokkába A Mokka az előremenekülés autója: igazi ütős válasz a piaci kihívásokra. Talán még nem késett el vele az Opel, hiszen a kompakt szabadidő-autók kategóriájában egyelőre nincs nagy tolongás.
Aktuális360 millió vált porrá percek alatt Aki egy kicsit is szereti az autókat, főleg az oldtimer típusúakat, az minden bizonnyal zokogva nézte volna végig, ahogy London nyugati részén porrá égett egy 71-es Lamborghini Miura.
CelebAranyautót szerel Varga Viktor A csinos Cinthya osztozik énekes párja hobbijában. Állítólag az énekes az autójával is az egyediséget próbálja dicsőíteni.
CelebBerki megúszhatja a balesetet Berki Krisztián fékezett be Porschéjával egy kétgyerekes családapa Opelje előtt, vagy ez utóbbi szorította le a sportkocsit? A rendőrség nem tudja eldönteni, a volt Fradi-vezér fellebbezni akar.
AktuálisElvesztek a részletekben a Citroënnél A Citroëntől sosem állt távol az egyedi stílus, a különleges megjelenésű járművek gyártása, ezekre számtalan példát említhetnénk. Az új C4 Picasso ismét újat hoz.
AktuálisEllúzerkedte a bosszút a várpalotai férfi Kegyetlen bosszút akart állni ismerősén S. József, a terve azonban kudarcba fulladt. Nem sikerült felgyújtania áldozata autóját.
AktuálisNapi lúzer: tévedésből más autóját gyújtotta fel Úgy akart bosszút állni haragosán egy várpalotai férfi, hogy felgyújtja annak autóját. Betörte a kocsi ablakát, bedobott egy benzines flakont és meggyújtotta. Csak az elfogása után derült ki: tévedésből más autóját rongálta meg.
AktuálisNégy hónap után került elő a hulla A leszerelt katona teste egy pub előtt parkoló autóban feküdt, miközben családja kétségbeesetten kereste. A hely tulajdonosa hiába szólt többször is a rendőrségnek, senki nem jött a kocsiért.