AktuálisMeghalt a fegyverrel teli autó tulajdonosa Üldözési mániája miatt mániákusan gyűjtötte a fegyvereket – egy vallomás szerint – az az ember, akinek az autójában fegyverarzenált találtak egy luxuslakópark garázsában februárban. A férfi még a rendőrségi akció előtt meghalt – tudtuk meg.
AktuálisVilágsiker: magyar feltalálót ünnepel Amerika Egy magyar találmányt emleget napjainkban az amerikai sajtó, mely megoldást kínál a fogyatékkal élők számára. A történet tipikusan amerikai, ezúttal azzal a különbséggel, hogy van magyar vonatkozása is.
AktuálisIlyet: hátsó ülésen utazott egy oroszlán Egy dubai autópályán arra figyeltek fel többen is, hogy egy személykocsiban egy oroszlán is utazik. Nem tiltja a törvény, hogy vadállatot így szállítsanak.
AktuálisÁlomautóra hajtanak a Bors-olvasók Rögtönzött közvélemény-kutatásunk alapján nyugodtan kijelenthetjük: olvasóink örülnek, hogy még nem talált gazdára a Bors játékán lapunk fődíja, egy Mitsubishi ASX személygépkocsi. Így van esélyük megnyerni.
CelebElválás: David Hasselhoff eladja Kittet Rajongóktól kapta a kocsit a népszerû színész, aki most megválik a járgánytól. Jótékonykodni fog belőle.
AktuálisKirabolt ex-csaját és kocsit vett a pénzből Géza Meglopta volt barátnőjét, majd a pénzből autót vásárolt a 26 éves Sz. Géza. A férfi nem sokáig élvezhette az új autó okozta örömet: egy hónap se telt el és rendőrök kopogtattak nála.
AktuálisCsodás jövőt ígér az okos autók forradalma Az autógyártók szerint 10 év sem kell és az okostelefonok, tabletek forradalmasítják az autózást, a köznyelven csak appoknak hívott programok beköltöznek a műszerfalainkba és a legtöbb gondtól megszabadítják az autósokat.
AktuálisÉletre keltették a 86 éves Fordot Bár eljárt felette az idő, ma is fürgén szedi a lábait, pontosabban a kerekeit. Igazi különlegesség. A Ford A modell Tudorból ugyanis minden bizonnyal ez az egy van csak az országban. A Tudor a kétajtós változatot jelenti.
AktuálisSaját kocsija gázolt el egy férfit Kaposváron Nem mindennapi baleset történt ma Kaposváron: egy férfit a saját kocsija gázolta el, miközben annak motorházteteje alatt matatott. Szerencsére nem esett komolyabb baja.