CelebFenegyerek is lehet lovag Angliában Lovagi rangra emeli a brit uralkodó David Beckhamet. A hír vegyes fogadtatásban részesült, nem mindenki örül neki, de a kitüntető elismerés közel százéves történetében nem ő az első megosztó személyiség.
AktuálisVerekedés miatt vesztette el egyik heréjét a kisfiú James Fletchert nyolcadik születésnapján verték meg társai az iskola udvarán és olyan súlyosan megsérült, hogy azonnal kórházba kellett szállítani.
AktuálisHajszíne miatt lett öngyilkos a boldogtalan fiú Vörös haja miatt bántottak egy brit kisfiút, aki először barnára festette a haját, ám ez sem segített. Végül öngyilkos lett, édesapja talált rá holtan.
AktuálisDurva: birkák randalíroznak a temetőben Pénzszűkére hivatkozva kertészek helyett bárányok nyírják a füvet egy templom temetőjében.
AktuálisTúlélte az első műtétjét a félszívvel született kisbaba Már otthon a saját szobájában lábadozik a félszívvel született 12 hetes kis Sophie, aki túlélte öt napos korában végrehajtott szívműtétet.
Aktuális1 hétig rettegett egy gőte miatt a picsogó vega Nagyon sok kedves és vidám vegetáriánust ismerünk, akik azért nem esznek húst, mert szeretik az állatok. Ez az angol nő viszont vélhetően undorodik az állatoktól, ezért nem zabálja fel őket, se élve, se halva.
CelebLovaggá ütik David Beckhamet Lovagi rangra emeli a brit uralkodó a focistát. A legnagyobb példányszámú brit bulvárlap, a The Sun bennfentes udvari forrásait idézve vasárnap azt írta, hogy az angol labdarúgás 38 éves élő legendájának neve szerepelni fog II. Erzsébet...
AktuálisBorzalmas halált halt a négyéves szőke kislány A kislány betegen feküdt otthon, amikor a család kedvence megvadult és rátámadt. A kutya rongybabaként rázta a gyereket, aki nem élte túl a brutális harapásokat.
AktuálisÁrtatlannak tűnő szenvedélye ölte meg a fiatal anyukát Alig 33 éves volt a kétgyerekes anyuka, és nincs egy éve, hogy valami gyanúsat vett észre az arcán. Az orvosok először bizakodtak, hogy meg tudják menteni, de nem sikerült: családja egy hónapja gyászol.