VV Vera segélyt kért

Néhány hónapos vívódás után jelentkezett VV Vera munkanélkülinek. A Bors megtudta, több ajánlatot is kapott, hogy éljen a testéből, de nemet mondott.
Néhány hónapos vívódás után jelentkezett VV Vera munkanélkülinek. A Bors megtudta, több ajánlatot is kapott, hogy éljen a testéből, de nemet mondott.

VV Vera talán az első valóságshow-hős, aki néhány hónappal azután, hogy a fél ország megismerte a ValóVilágból, hivatalosan is munkanélküli lett. Úgy tudjuk, hosszan tépelődött, mielőtt felkereste a munkaügyi központot. Vera nem akart nyilatkozni, de egy közeli ismerőse beszélt a Borsnak.

– Már régen escortlány lehetne, rengeteg ilyen ajánlatot kapott. De ő inkább hivatalosan is munkanélküli lett – mesélte a neve elhallgatását kérő ismerős. – A ValóVilág előtt négy évig dolgozott egy melegburkolatokat forgalmazó cégnél.

Amikor bejutott a villába, fizetés nélküli szabadságra ment. Február végén váltak el az útjaik addigi munkáltatójával, miután kiderült, korábban egy felnőttfilmben szerepelt. Azóta nézelődött a munkaerőpiacon, de tisztában van a képességeivel, és megszokta, hogy jól keres, éhbérért nem ment el – tette hozzá az ismerős.

A lány nem azért folyamodott segélyért, hogy a havi néhány tízezer forintból oldja meg kenyérgondjait. – Amíg munkanélküli, a társadalombiztosítása rendezve van, és megtanulhat egy olyan szakmát, amelyet már régóta szeretett volna: a kutyakozmetikát.

Félretett az elmúlt hónapokban annyit, hogy átmenetileg a tanulmányait és az életét is tudja finanszírozni. A nyarat így tanulással tölti majd, hogy ősszel már saját vállalkozását építhesse.

Várd a vendégeket a legédesebb linzerekkel az ünnepek alatt!

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors