Celeb

Újságíróként is bizonyít Szilágyi Lilu

K. D.

Létrehozva: 2018.09.22.

D. Tóth Krisztáéknál állt munkába az úszó.

Régi álmát váltja valóra az Eb-ezüstérmes úszó, Szilágyi Liliána, aki lassan két hete bontogatja szárnyait gyakornokként D. Tóth Krisztina magazinjánál, a WMN-nél. Lilu a Borsnak elmondta: gyermekkora óta érdekli az írás.

– Amint tudtam írni és olvasni, sok időt töltöttem azzal, hogy a történeteket a fantáziámból papírra vessem. Voltak külön naplóim az edzések vezetésére, a céljaimnak és a mindennapi történéseknek. Mindig jó érzéssel töltött el a pillanat, amikor a nap lezárásaként írhattam – mondta a 21 éves úszó. – Sokszor elképzeltem, hogy majd egyszer könyvet fogok szerkeszteni vagy éppen írni egy jó kávé mellett. Azzal, hogy a WMN csapatában vagyok, elindultam a nagy álmom útján. Örülök a lehetőségnek, és minden pillanatát próbálom kihasználni, hogy tanulhassak és fejlődhessek.

Szilágyi az írásra egyelőre kiegészítő tevékenységként tekint, ahogy fogalmazott: jól megfér egymás mellett a sport és az írás, hiszen a szerkesztőségben „csupán” az agyát használja. De az igazi szerelme mindig is a víz marad. Az úszásban pedig rengeteg erőt érez magában. Ezt meg is szeretné mutatni az október 4–6. között esedékes budapesti Világkupán, ahol 50, 100 és 200 pillangón, valamint 100 és 200 gyorsan láthatjuk versenyezni.

– Már nagyon várom! Ez nem lesz olyan jelentős verseny, mint a világbajnokság volt, de mindenképp jó eredményeket akar mindenki elérni. A nyári szünet után nekem ez lesz az első Vk-m. A rövid pályás viadalon jó lesz találkozni és versenyezni a külföldi barátokkal, ellenfelekkel. A magyar közönség pedig biztosan ki fog tenni magáért, ahogy szokása – zárta Lilu. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091098_auto_resized.png
origo.hu

Ma nagyon fontos frissítés érkezik ezekre a telefonokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711677617
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711677617
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711677617
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...