Simon Kornél osztani tanul

Szerencsés helyzetben vannak Simon Kornélék, mert van kertjük. Míg sütött a nap, kimentek, most bentről nézik a hó­-esést.

– Ilyen intenzíven, ennyi ideig, még sosem voltunk együtt Dorkával, az biztos – meséli a színész. – Hárman vagyunk, az önkéntes karantén óta nem találkoztunk mással. Illetve egy haverom eljött, bedobott egy mikrofont négy méterről. Üdítő volt vele beszélgetni. A karantén nem olyan jó, de megpróbálom lehetőségként felfogni. Néhány éve súlyos lemaradásban vagyunk olvasnivalókban, néznivalókban, és egymással töltött minőségi időben. Ez lehetőség, hogy szépen lassan utol­érjem magam. Például fontos lenne egy színdarabot lefordítanom. Mindig volt valamilyen határidős munka, ezért kitolódott. Szöveget írtam már, belevágnék a műfordításba is. Távoktatásban élünk, ez próbatétel mindannyiunk számára, hiszen nem pedagógusok vagyunk. Nem könnyű egy nyolc­évessel a bennfoglalás.

Kornél szerint az önkéntes karantén ideje alatt a legfontosabb, hogy készítsünk napirendet.

– Az időnk így sem végtelen. Nekünk fontos, hogy mindhárman karbantartsuk a testünket, és hogy miközben végre kellő minőségi időt töltünk együtt, megőrizzük az identitásunkat. Legyünk egyedül, hogy elrendezzük a gondolatainkat, kell az én idő!

Kornél a felesége, Dorka szüleivel, Gryllus Dániellel és Kőváry Katival, a 95 éves nagymamával valamint Gryllus Vilmossal él együtt egy jó nagy házban.

– Összesen tízen, de mindenki izolálva van, főleg tőlünk, mert a koruk vagy betegségek miatt veszélyeztetett státuszban vannak – mondja. – Kétszobás panellakásban nőttem fel, hatvan négyzetméteren négyen. Minden elismerésem azoké, akik most kibírják, hogy még a lépcsőházba sem teszik ki a lábukat. Szorítok embertársaimnak, és magunknak is. Még ebben a helyzetben is hálát kell adni a Jóistennek, hogy van áram, fűtés, nincsenek bandaháborúk, nem lőnek, nem volt földrengés.