Celeb

Ezért működik Richard Gere és 33 évvel fiatalabb felesége házassága: Alejandra angyali érintéséről vallott a színész – Fotó

Bors

Létrehozva: 2021.08.17.

A korkülönbség sem állhat az igaz szerelem útjába.

Forrás: AFP

Túl volt két tönkrement házasságon is Richard Gere, amikor 2014-ben beleszeretett a nála 33 évvel fiatalabb Alejandra Silvába. Mint ismert, a sármos Gere mindig is a világ legjobb nőit tudhatta maga mellett? 1991-95 között Cindy Crawford, később Carey Lowell színésznő volt a felesége. Ám hiába jó nő valaki, az igazi boldogságot 2014-ben a teljesen civil Alejandra hozta el Gere életébe. Annak ellenére, hogy a köztük lévő 33 év korkülünbség ellenére sokan megszólták őket, amikor kiderült a szerelmük, a pár rácáfolt a kritikákra, hiszen immár hét éve vannak együtt.

A szerelmesek 2018-ban házasodtak össze, egy évre rá született Alexander fiuk, még egy évvel később a második fiuk, teljesen titokban.

A pár szinte sosem mutatkozik címlapokon, pláne nem mutogatják a gyerekeiket. Talán ez annak is köszönhető, hogy Alejandra – bár adottságai meglennének hozzá – sosem vonult a vörös szőnyegen, ugyanis teljesen civil.

Teljesen civil

A spanyol származású emberijogi aktivista és publicista 1983-ban született. Gere a családja régi barátja volt, ezért már kislány korában is ismerte Alejandrát, de senki ne gondoljon semmi rosszra, hiszen ekkor még semmi nem történt közöttük.

Gere-hez hasonlóan ő is volt házas, hivatalosan 2015-ben vált el bányamágnás férjétől. És ahogy Gere-nek, neki is van gyermeke az előző kapcsolatából. A gyerekkori ismertség után felnőtt fejjel akkor találkoztak, amikor a színész megszállt a Silva család positanói villájában.

Hosszan udvarolt egy randiért

Gere állítólag hosszan udvarolt, mire kicsikart tőle egy randit, akkor azonban mindketten azonnal tudták, együtt akarják leélni az életüket.

Mindketten buddhisták és vegetáriánusok, Gere egyszer azt nyilatkozta feleségéről viccesen: ő készíti a világ legjobb salátáját.

– Én vagyok a legboldogabb férfi az univerzumban. Hogyne lennék? Egy gyönyörű nő a feleségem, aki okos, érzékeny, elkötelezett az emberek megsegítésében, vidám, türelmes, tudja, hogyan kell megbocsátani, és nagyszerűen főz – ő készíti a világ legnagyszerűbb salátáit – mondta a színész a Hello magazinnak.

Alejandra meditál, vegetáriánus, nagyszerű anya, angyali érintése van, és ráadásul spanyol is. Spanyolország a királyok és királynők, Cervantes és Buñuel földje. Ennél jobb már nem is lehetne.

Erős karmikus energia

Alejandra pedig ezt mondta még az esküvő előtt jövendőbelijéről:

– Nem hagyom figyelmen kívül a nagy korkülönbséget, és azt sem, hogy milyen egy hollywoodi sztárral együtt élni, azonban, amikor a két ember között egy nagyon erős karmikus energia van, akkor minden probléma eltűnik.

2019-ben pedig ezt mondta a Hello! Magazinnak:

– Ennek így kellett lennie ebben az életben. Legalább 20 jó évet ígért nekem! Be kell vallanom, hogy sokkal több energiája van, mint nekem; sokkal aktívabb. Nehezen tudok lépést tartani vele. Mintha nem is ember lenne!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713447310
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121043_auto_resized.png
metropol.hu

Hátborzongató felvételt tett közzé a NASA: elképesztő, mit fotóztak a Hold előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141049_auto_resized.jpg
vg.hu

Pánikolnak a befektetők, 60 ezer dollár alá szakadt a bitcoin – ezt kell tudni az esésről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139382_auto_resized.jpg
ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140569_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán nem akar több csapást, Izrael viszont válasszal készül + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713447310
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713447310
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713447310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140037_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IKREF3awOJJr8-Ag9nqTFvjBGZlNvPYLoYv4eaaSBE4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhZGM5MTlmZjE5MjQ3MzNiNzdlZmQzZWJhZDUxN2Fm.jpg
BÚCSÚ

Íme az első fotók Tordy Géza temetéséről