Celeb

Rábaközi Andrea: aki jól vezet, az jó az ágyban is

Fái

Létrehozva: 2019.10.29.

A szemfülesebbeknek nem kell napokig beszélgetni valakivel, hogy feltérképezzék a személyiségét. Aki résen van, az kiszúrhatja még azt is, milyen a másik a hálószobában.

Forrás: Bors

A Valódi nők című internetes talkshow-ban időről időre pikáns témák is előkerülnek. A legutóbbi adásban a férfi vendég, Bertalan Zsolt autóversenyző azt mondta: aki jól vezet, az jó az ágyban is. Vagyis, a szenvedélyes nők szenvedélyesen vezetnek. A hölgyeknek több sem kellett, lecsaptak a témára.

– A szexet mindenhez lehet kötni, pláne annak, aki Móricka, vagyis akinek mindenről ez jut eszébe – nevette el magát az egyik szereplő, a modell, Rábaközi Andrea, majd felsorolta a Borsnak, mihez köthetjük még.

– A vezetésen kívül az evéshez, tánchoz, bármihez, amit nyilvánosan lehet csinálni. Nekem inkább jut eszembe evésnél, hogy te jó ég, ez vajon mit csinálhat az ágyban? Nyilván vezetés közben is előjön kinek-kinek a habitusa. Van a szenvedélyes, aki vehemensebb az élet minden területén. Mindenki ismeri azt, aki lassúbb, a tutyimutyi típus, aki nehezen dönt. Ez a típus intim környezetben is ilyen lehet – mondta Rábaközi. 

Számtalan változat létezik, például az, aki folyton a fékre tapos vagy az agresszív, aki ordít, ha kell, ha nem, és akinek minden reakciójából lejön, hogy fél a volánnál.

– Ültem én már olyan taxis mellett, hogy huh! Számoltam a perceket, mikor szállhatok ki végre – borzongott meg a modell, majd folytatta – Az is idegesít, ha nem én vezetek. Ez is elárul valamit arról, hogy mennyire vagyok domináns. De ez társfüggő. Ha amellett ülök, akit szeretek, akkor az vezethet, ahogy akar.

Azokról a nőkről sem hallgathatunk, akik az anyósülésről folyamatosan belebeszélnek a vezetésbe.

– Aki irányító, domináns személyiség, az senki mellett nem tud csendben maradni – vonja meg a vállát Andi huncut mosollyal. – Lehet irányítani, de hagyni is kell. Az élet minden területén működik ez az adok-kapok. Az önző ember vár, hogy csak kapjon. Én nem így működöm, adni szeretek. Ahogy öregszem, egyre előzékenyebb vagyok, beengedek magam elé egy-két tutyimutyit. A gyalogosok előtt is megállok, türelmesen várok, hadd menjenek. Jólesik adni, figyelni a másikra – összegezte Rábaközi.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144387_auto_resized.jpg
origo.hu

Baleset az M7-esen, óriási a dugó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713536121
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713536121
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713536121
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713536121
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora