Celeb

Oszter Sándor: Jobb anyát nem kívánhatnék – Szívfájdalom: idén nem köszönthetik édesanyjukat a sztárok

Bors

Létrehozva: 2020.05.02.

Oszter Sándornak nagy szívfájdalma, hogy idén nem tudja személyesen köszönteni az édesanyját anyák napja alkalmából, így a 95 éves Éva néninek most telefonos üdvözléssel kell beérnie.

Május első vasárnapján ki egy csokor virággal, ki verssel, ki pedig egy apró ajándékkal mond köszönetet az édesanyjának, a koronavírus miatt azonban most a legtöbb szülőnek nélkülöznie kell az öleléseket, puszikat a gyerekektől, unokáktól.

* * *

Karanténba zárva is felköszönti Bangó Margitot anyák napján Emilio és Tina, de ölelést és puszit ő sem kaphat sajnos.

– Nem mehet a mama sehova. Eddig mindig a ma­ma mondta meg, hogy mit csináljunk, most mi „dirigálunk neki” – mesélte nevetve Tina, akinek a karantén előtt kevesebb szabad hétvégéje adódott, most az anyák napját  is nyugodtan és családiasan megtartják. 

– Mindig valamilyen virágot veszünk neki, és sütünk, főzünk, amit a Drága családomban is láthatnak a né­zők – mondta a nótaénekes unokája. 

* * *

Ahogy az idei húsvét, az anyák napja is egészen más lesz Jakupcsek Gabiék családjában is. 86 éves édesanyját ő és testvérei látják el, és természetesen vasárnap is felköszöntik, de csak távolból.

– Csak a gangon, vagy lent az utcán találkozunk, megfelelő távolságból, védőfelszerelésben. Vágott virág helyett muskátlit kap, hogy sokáig megmaradjon. Normális esetben rendeznénk egy nagy ebédet a testvéreimmel és a lányommal neki, most csak arra van lehetőség, hogy dobozokban vigyünk ételt, amit aztán egyedül kell elfogyasztania, mint hetek óta mindennap – mondta szomorúan a műsorvezető.

* * *

Oszter Sándor már több mint két hónapja nem szeretgethette meg a 95 éves édesanyját, Éva nénit.

– Édesanyám Győrben lakik, úgyhogy több száz kilométer választ el minket egymástól. Szegénykém már nagyon idős, 95 éves, úgyhogy ebben a járványidőszakban nem tanácsos találkoznunk sem, de telefonon mindenképpen felköszöntöm anyák napja alkalmából. Jó egészséget és kitartást kívánok neki, s remélem, hogy mihamarabb magamhoz ölelhe­tem, ugyanis nagyon hiányzik már az én drága édesanyám, akinél jobb szülőt nem is kíván­hatnék.

* * *

Köllő Babett, A Viasat3 Feleségek luxuskivitelben című műsorának dívája 10 éve virtuálisan ünnepli az anyák napját, ugyanis édesanyja Los Angelesbe költözött.

– Ez a 10 000 kilométer néha nehéz, de megszokható. Facetimeon énekelek neki, a kislányom, Milla pedig egy könyvet készített a nagyinak a kapcsolatukról. A férjem, András édesanyját mindig együtt köszöntjük fel, de ez idén elmarad. Számomra ő olyan, mint egy pót­anyuka, ezért is nehéz, hogy most  csak az ajtóban tudunk lerakni egy virágot, és az ablakból megköszönteni. 

* * *

Peter Srámek életében központi szerepet játszik édesanyja: rendszeresen kíséri koncertjeire, támogatja a mindennapjaiban. A sztár azonban idén először nem ölelheti magához szeretett mamáját, Darinát.

– Én itt vagyok Budapesten, anyu pedig otthon, Szlovákiában van, Vágsellyén az öcsémmel és az édesapámmal. Majdnem mindennap hívjuk egymást, most vasárnap videótelefonon fogunk beszélni, ha már nem puszilhatom meg, legalább szeretném látni az arcát. Most „csak” énekelni fogok neki, korábban olyan apróságokat vettem, mint a virág, szívecskés bögre vagy anyukás párna – mesélte az énekes.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713528911
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713528911
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713528911
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713528911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”