Celeb

Nem volt gyűrű! - így kérte meg szerelme kezét Németh Kristóf

Bors

Létrehozva: 2018.10.31.

Forrás: Fireology

Ahogy azt már szeptemberben megírtuk, Németh Kristóf a Legbátrabb páros forgatása alatt megkérte szerelme, Zita kezét. A színész és párja most a Blikknek mesélt a lánykérés részleteiről:

 – Terveztem egy ideje, már a nyári, spanyolországi nyaralásunkon éreztem, fel szeretném tenni a nagy kérdést. Beavattam a fiamat, Lócit is, és amikor ő az áldását adta rá, tervezgetni kezdtük a lánykérést. De valahogy nem adódott megfelelő pillanat rá – mesélte a színész

– Tudtam, hogy eljött az idő! Úgy terveztem, akkor kérem meg a kezét, amikor megnyertük a versenyt, de végül nem így alakult, hiszen méltó párbajban ugyan, de alulmaradtunk, kiestünk a döntő előtt – idézte fel a lapnak.

A kiesés után Málta egyik legszebb hoteljébe költöztek át, és amikor ledőltek az ágyukra, a színész letérdelt Zita elé, majd feltette a nagy kérdést: leszel a feleségem?

– Azonnal igent mondott, de annyira fáradtak voltunk, hogy amikor reggel felébredtünk, az volt az első kérdése, hogy valóban megtörtént-e, avagy csak álmodott – árulta el Németh Kristóf.

– Persze, mert nem volt gyűrű! – vágott közbe Zita.

Persze azóta ezt is megoldották, méghozzá közösen:

– Egész életében viseli majd, nem tehetem meg, hogy ne legyen beleszólása, így végül még ott, Máltán elmentünk egy ékszerboltba, ahol megvettük a gyönyörű, briliánssal ékített jegygyűrűt – nyugtatott meg mindenkit a Fórum Teátrum igazgatója. Hazaérkeztük után egyből Zita apjához sietett, hogy hagyományos módon is megkérje szerelme kezét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711679416
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711679416
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711679416
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073487_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem normális" - Harry herceg kiborító viselkedésére szavak sincsenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...