Celeb

Nem csitul a botrány a Farm VIP-ben - Sydney van den Bosch állítja: Nem követtem el bűncselekményt! - Videó

Bors

Létrehozva: 2020.12.10.

Betelt a pohár a Farm VIP szépségénél, de most itt nálunk rendbe teszi a dolgokat.

Sötét felhők gyülekeztek Sydney van den Bosch feje föltött, a rajongók ugyanis teljesen kiakadtak a Farm VIP ifjú szépségkirálynőjének viselkedésén és a kizárását követelték, miután csaláson kapták a műsor szerkesztői. A mikrofonfelvételekből ugyanis hamar kiderült, hogy Terecskei Rita és Vasvári Vivien keddi párbaján a modell titokban súgott a rasztahajú énekesnőnek, amit később próbált kimagyarázni és némiképp tagadni is. A nép akarata hamar teljesült, - igaz Sydneyt nem zárták ki a műsorból -, de Rita után ő lett a következő kiseső.

A modell szerda este, még a műsorkezdés előtt élőzésbe kezdett az Instagramján, ahol elmondta, hogy egyáltalán nem bánta meg, hogy segített a barátnőjének, szerinte ugyanis ez normális emberi reakció volt a részéről. Ám érdekes módon a kommentelők nem is ezen voltak fennakadva, hanem inkább azon, hogy miután a műsorvezető, Demcsák Zsuzsa mindezzel szembesítette, a modell magyarázkodásba és tagadásba kezdett, neki és a társainak is, ami már a második kínos szituációja volt a napokban Sydneynek. A héten ugyanis az is kibukott, hogy Vivivel a két fiú, Kucsi és Zalán kigolyózásáról beszélgettett és bár mint ötletgazda a két lány azóta is hevesen egymásra mutogat, a bevágott felvételrészlet Vivit igazolja, s úgy tűnik a modell szájából hangzott el először a ravasz terv...

Sydney Instagramját elöntötték a negatív kommentek:

„Megint kevered a szart”

„Miért kellett hazudnod?”

„Sunyi vagy, az a baj!”

„Csaló vagy!”

„Ez aljas húzás volt!”

„Hányok tőled, Sydney!”

A Bors kíváncsi volt a modell miként vélekedik a történtekről, és hogyan magyarázza a kínos szituációkat.

- A képernyőn nézve, néhány percbe sűrítve egy kívülállónak nem feltétlenül ugyanúgy jönnek át azok a pillanatok, érzések, amiket a forgatások alatt megéltünk. A külvilágot kizárva, több hetet töltöttünk együtt, és valóban szoros barátságok is szövődtek közöttünk, a Farmon pedig csak egymásra számíthattunk.

A párbajok során, érthető módon azon voltunk, hogy segítsük azokat a társainkat, akiket szeretnénk még viszont látni. A döntő kapujában már különösen felfokozódtak az izgalmak, a játék hevében pedig teljesen magával ragadtak a történések, de kizárólag a segítség szándéka vezérelt. Főleg, amikor láttam, hogy Rita leblokkolt.

Egyáltalán nem akartam ezzel rosszat, sajnálom, hogy ez egy ilyen lavinát indított. Ennek ellenére ne felejtsük el, hogy ez egy játék volt, nem követtem el bűncselekményt, csak azt tettem, amit szerintem minden barát megtett volna a másikért. Ritában pedig tényleg egy igaz barátra leltem, akivel a mai napig töretlen a jó viszony.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713622814
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146844_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Reagált az orosz külügy a haditudósító meggyilkolására

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147221_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713622814
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713622814
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713622814
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713622814
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?