Celeb

Medveczky Ilona összes ruhájának mesés története van

Bors

Létrehozva: 2018.12.10.

Medveczky Ilona közel a nyolcvanhoz is kirobbanó formában van. Megjelenésére máig rendkívül ügyel, pompás ruhakölteményeit pedig még a királyi család is megirigyelhetné. Nem véletlen, hiszen tizenhat éves kora óta gyűjti a ruháit. Néhány kedvenc darabjának most elárulja a történetét is.

2012.

Ebben a ruhában estem el sokak örömére, de erre szerintem mindenki emlékszik – meséli nevetve Medveczky Ilona. – Nyári Károlynak és a New York New Yorknak ugyanis nem tudtam ellenállni. A csúszásgátló cípőm azonban igen. Ez a ruha egyébként az én elképzelésem szerint, Kóczián Tamás divatszalonjában készült. Vettem 3 méter hosszú, rugalmas, fluoreszkáló flitteres anyagot, amit a mellemtől a térdemig körbe tekertek rajtam, és tüllt varrtak a felső, illetve alsó részére.

* * *

2013.

Ezt több mint 50 évvel ezelőtt kaptam a születésnapomra. Kalocsán hímezték, hónapokon keresztül. Elképesztően drága, richelieu ruha. Háromszor volt rajtam. Egyszer Los Angelesben, a Hiltonban, a Magyar bálon, majd a Sziráki-kastélyban, illetve a Story gálán. Van hozzá cipő, táska, és fejdísz. Anno, amikor kaptam, meg akarták venni tőlem 10 ezer dollárért, de nem adtam. 

* * *

2014.

A ruhát és az azon lévő bolerót olasz szőrmések hozták be. Festett rókaszőrből készültek a pomponok, amik egyébként a cípőm díszei is voltak. A ruha tiszta gyöngyből készült és nagyon súlyos darab volt, tíz kilót biztos nyomott, de az ilyen édes terhet szívesen cipelem – teszi hozzá mosolyogva Medveczky Ilona. 

* * *

2015.

Ez a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány egyik rendezvényén készült. A ruhát még anno Londonban, a menedzserem vette, egy nagyon drága üzletben, azt hiszem, a Lafayette-ben. Itt nem volt rajtam minden darabja, mert nem szerettem volna túlságosan kitűnni. Van még hozzá egy sapka és egy csizma is, azok is szarvasbőrből készültek.

* * *

2016.

Ez egy nagyon tehetséges fiatal jelmeztervezőnek a ruhája, aki súlyos hónapokon keresztül agitált, hogy dolgozhasson velem. Az első közös munkánk, aminek eredménye a képen látható ruha, még sikeres is volt, másodjára azonban már nem tudtunk együttműködni. Mindenesetre ezt nagyon szerettem, szép lett. A minták bőrből lettek kinyomva és azokat gyöngyök díszítették. Vagy száz méter tüllt használt.

* * *

2017.

A tavalyi gálára már nem fogadtam divattervezőt, hanem a szekrényből húztam elő egy ruhát, amit régebben készítettek nekem. Swarovski kristály díszíti az egész jelmezt, ami több mint negyven kiló volt. És izomlázam sem lett tőle… 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144026_auto_resized.jpg
origo.hu

Évtizedekig tilos volt beszélni a köröstárkányi mészárlásról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713591613
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143078_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713591613
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713591613
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713591613
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában