Már Berki és Pamela is szingli, pedig épp mára tervezték az esküvőt

Már Berki és Pamela is szingli, pedig épp mára tervezték az esküvőt

esküvő
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 01. 09:00
Követhetetlen a sztárpár kapcsolata.
Bors

Az évezred esküvőjét bő fél éven át hirdették száz fellépővel, sőt Berki Krisztián azt sze­rette volna, ha élőben közvetít a tévé a nagy napról. Ehhez ké­­pest a Facebookon ma már ő és párja, Hódi Pamela is egyedülálló. Berki Ázsiából hazatérve jelentette ki, valami megváltozott benne, és le kell ülnie Pamelával, né­hány nappal később pedig kö­zös közleményben mondták le életük legfontosabb napját. Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kúrián tervezték a nagy bulit, az ott dolgozók egy emberként irányítottak minket Berkihez, aki csak annyit közölt: nem nyilatkozik.

– Nem lesz esküvő, itt Biriben bizonyosan nem! Azok is megerő­sí­tették ezt, akiknek ilyenkor, egy lagzi alkalmával munkájuk is akad a Kúria körül. Készülődés sincs szemmel láthatóan –  jelentette ki a Borsnak egy helyi lakos.

Berki Krisztián ma ünnepli 37. születésnapját. Kö­zösségi oldalán „egyedülálló” a státusza, azaz nincs párkapcsolata. Csak úgy, ahogyan Pa­me­lának sincs. Persze még az sem kizárt, hogy csak el­terelés az egész, Berki és Hódi ma mégis egybekelnek, csak máshol, más körülmények kö­zött. Vagy már túl is vannak rajta. Az ő esetükben eb­ben sosem le­he­tünk biztosak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.