Celeb

Jáksó 20 évet várt a reggeli rádióra

Bors

Létrehozva: 2020.01.10.

Mindennap 4.30-kor kel, s bár egyelőre elég kaotikus az élete, mégis rég volt ennyire kiegyensúlyozott Jáksó László. A népszerű rádiós január 7-én ült be a Sláger FM műsorvezetői székébe.

Forrás: Sláger FM

Noha pánikszerűen bújik ágyba este 9-kor, s két erős feketével is nehezen indul a reggele, mégis úgy érzi, hogy jobb helyen nem is lehetne.

Jáksó László a Sláger FM szerkesztőségében fogadta lapunkat, és mesélt a Bors munkatársának az új munkájáról, amire már oly régóta vágyott.

– Már nem a pofavágós fickó vagyok, aki állandóan csak a saját hangját szeretné hallatni. Mostanra teljesen kibékülök azzal is, ha csak bemondom, hogy mennyi az idő, feltéve, ha mindenki jól érzi magát, és a hallgatókat is ki tudjuk szolgálni. A Sláger Reggel másról szól, és már én sem pontosan az a kövér gyerek vagyok, aki régen – kezdi lapunknak a népszerű rádiós, aki a szíve mélyén mindig is reggeli műsort szeretett volna vezetni, ám az elmúlt húsz évben erre nem sok sansza volt.

– Egészen egyszerűen nem kaptam erre lehetőséget. Nem hívtak reggeli műsorba, mert azt mondták, hogy én az esti órákban működöm inkább. Pedig ha őszinte akarok lenni, akkor valahol a lelkem mélyén mindig ezt szerettem volna csinálni. A hajnali kelés persze sohasem vonzott, de az, hogy én indítsam az emberek napját, annál inkább – magyarázza Jáksó, akinek érkezésével a csatorna struktúrája is megváltozott, és már nem a megszokott, jól bevált, ám annál elavultabb formátumot követik.

– Tematikus műsorokat csinálunk, sok-sok vendéggel. Olyanok vagyunk, mint egy nagy zajos család, akiknél szabad a bejárás, és mindig balhé van. Az első napomon például ötven beszélgetőpartnerem volt, úgyhogy egy kicsit túl is vállaltam magamat, de én kifejezetten szeretem, ha  rémült szaladgálás van. Ha egyszer nem lesz zűrzavar, ígérem, abba is hagyom. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091098_auto_resized.png
origo.hu

Ma nagyon fontos frissítés érkezik ezekre a telefonokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711677911
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711677911
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711677911
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...