Celeb

Hogy micsoda? Brian May-jel is zenélt a Big Brother Renatója

Bors

Létrehozva: 2020.05.02.

Mi történt 2002 óta az egykori valóságshow-hőssel, Renato Pavesivel? Közel tíz évet élt Angliában, ahol zenét tanult, majd a fél világot beutazta. Hazatérése után most zenei karrierjét építi.

Renato Pavesit az első hazai Big Brother döntőseként ismerte meg az ország 2002-ben, de a valóságshow után sem szűkölködött az élete kalandokban.

– Miután kijöttem a házból, másfél-két évig nagy volt a pörgés. Huszonegy évesen izgalmasnak tűnt a celebvilág, élveztem, hogy Bochkor Gáborral vagy Koós Jánossal szerepelhetek együtt, ráadásul elég sok pénzt fizettek a megjelenésekért. De bármennyire is vagány srácnak tűntem, inkább művészlélek vagyok, és mindig is zenélni akartam – meséli a Borsnak Renato, akit bár ebben az időszakban hívtak több tévéműsorba, és itthon is lett volna esélye zenei karrierre, végül nem tudott megállapod­ni egy kiadóval sem, ezért úgy döntött, Angliában valósítja meg az álmait.

– Angliában tiszta lappal indultam, lelki nyugalmat adott, hogy odakinn senki nem ismert fel. A Kingston Egyetem zeneművészeti szakán pedig különleges emberektől, például David Bowie professzorától tanulhattam. Az iskola mellett Sevillától, Berlinen és Szardínián át, sokfelé jártam, még Irakban, Japánban vagy Dél-Koreában is felléphettem, kétszer pedig meghívott játszani a Queen gitárosa, Brian May. Közben éttermekben, bárokban és az utcán is zenéltem, így nem mondhatom, hogy nem voltak érdekes kalandjaim – folytatja Renato, aki egy éve az egyre erősödő honvágya miatt hazaköltözött Budapestre. Tavaly szilveszter óta a Moby Dick gitárosával, Mentes Norberttel dolgozik együtt.

– A ValóVilágban is szereplő Simor Olivér barátomon keresztül ismertem meg Norbit. Születésem óta nagy rocker voltam, és az én műfajomban, a flamencóban is sok gyors tempójú, agresszív zenei megoldás van, mint a rockban. Norbit is érdekelte a flamenco, könnyű volt megtalálnunk a közös hangot, így megszületett néhány kompozíció, amit egy filmsorozat keretében fel is töltünk a YouTube-ra. Voltak lekötött koncertjeink Sopronban, illetve itt Budapesten is, de a koronavírus változtatott a tervein­ken, ezért egyelőre készülünk, gyakorolunk – meséli Renato, akit a világjárvány egészen közelről érintett.

– A 78 éves édesapám, aki a járvány vörös zónájában, Emilia-Romagna tartományban él, nemrég koronavírus-tünetekkel, lázzal, nehéz légzéssel és köhögéssel volt kórházban, szerencsére túlélte. Egy barátom édesapja pedig Svédországban, idősotthonban hunyt el a vírusban.

Renato ugyan ráunt a celebvilágra, mégsem bánta meg, hogy a TV2 valóságshow-jában szerepelt.

– Nagyon rendhagyó, színes és érdekes élmény volt, amiből rengeteget tanultam, és nagyon sok érdekes, jó emberrel ismerkedtem meg, akikkel a mai napig haveri, baráti, ismerősi kapcsolatot ápolok – mondta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711665614
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088677_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711665614
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711665614
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...