Celeb

Harsányi Levente élvezi a kanapérádiózást

K. K.

Létrehozva: 2020.03.23.

Nagyot fordult a világ a hazai rádiósokkal is. Legtöbbjük most nem a stúdióból, hanem otthonról, pizsamában, kávét szürcsölgetve szórakoztatja a hallgatókat.

Harsányi Levente, a Petőfi Rádió mikrofonosa kissé bizarrnak találja az otthoni rádiózást, mégis örömmel köszönti reggelente a hallgatókat.

– Komoly élmény a nappalimba papucsba becsoszogva, az asztalon feltett lábbal bejelentkezni reggelente. Ötvenéves fejjel ezt is meg kellett élnem – kezdte lapunknak nevetve Harsányi Levente, aki kifejezetten élvezi a helyzetet, igaz, csak néhány napja tart a „kanapérádiózás”.

– Hálás vagyok, hogy van kihez szólnom, és azt csinálhatom, amit szeretek. Mindig több lábon álltam, ezért most sem esnék kétségbe, ha kihúznák a lábam alól a talajt. Vendéglátóipari végzettségem révén akár egy pékségbe is elmennék, ha a helyzet megkívánná, de addig is igyekszem kiélvezni a kanapérádiózás minden pillanatát, hiszen sosem lehet tudni, hogy mit hoz a holnap – fűzte hozzá a Petőfi Rádió műsorvezetője, aki szerint a koronavírus okozta veszélyhelyzet majd sokak szemét felnyitja, s hiszi, hogy a rend helyreállta után az emberek jobban fogják értékelni azt, amijük van.

Várkonyi Attila, azaz DJ Do­minique immár három hete élvezheti a szükséghelyzetet. A Retro Rádió műsorvezetője, Harsányi Leventével ellentétben kicsit nehezebben viseli az otthonlétet.

– Őszintén szólva nagyon hiányzik a közönség, és az interakció. Persze nagyon jól megvagyunk a feleségemmel itthon, de nem bánnám, ha mihamarabb visszaállna a rend, és bejárhatnék a stúdióba – vallotta be DJ Dominique, aki a rádiózást még csak-csak megoldja otthonról, imádott hivatásától, a lemezlovasságtól azonban el kellett köszönnie egy időre.

–  Minden bulimat lefújták, úgyhogy most a közösségi oldalamon adom a talpalávalót. Háromórás mixekkel igyekszem felrázni az emberek hangulatát, közben mindenkinek a figyelmét felhívom arra, hogy mindenütt jó, de legjobb otthon!

Szigorú szabály

Hudák Anita és Hepi Endre munkarendje is megváltozott, noha ők a mai napig a stú­dióból köszöntik a Retro Reggel hall­gatóit, igaz, szigorúan két méter távol­ságra egymástól.

–  Csak ketten vagyunk a stúdióban, így nem vagyunk kitéve a veszélyhelyzetnek, hisz olyanok vagyunk, akár az otthonülő házasok. Az egész stúdió patyolattiszta, és óránként mossuk a kezünket. Egymástól két méterre ülünk, ami kicsit szokatlan, de így még mindig jobb, és a rádió szempontjából is a biztonságosabb bejárni, mint otthonról, a gardróbszekrényben műsort gyártani.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713583814
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713583814
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713583814
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713583814
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában