Celeb

Gesztesi Károly két év után visszakapta a jogosítványát

Bors

Létrehozva: 2019.04.04.

Forrás: Instagram

Gesztesi Károly visszakapta a jogosítványát, amit két évvel ezelőtt ittas vezetés miatt vontak be.

A színész többé nem szorul mások segítségére, nem kell, hogy egyik helyről a másikra fuvarozzák. Azzal, hogy ismét autóba ülhet, végleg lezárta a múltat.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Megvan...Ghymes koncert...🙌

Károly Gesztesi (@gesztesi63) által megosztott bejegyzés,

Az elmúlt két évben Gesztesi Károly kénytelen volt sofőrt fogadni vagy taxit hívni, sőt az egykori párja, Niki is sokszor fuvarozta. De a szemfüles járókelők gyakran találkozhattak vele a budapesti buszokon, villamosokon.

– Komoly fejtörést okozott, hogy elkerüljem az ittas vagy kötekedő emberek kíváncsi tekintetét. Inkább álcáztam magam, sál, sapka és napszemüveg mögé bújtam és le sem mertem venni a tekintetemet az ablaküvegről, mégis megismertek. 

– Mára beláttam, hogy az utazóközönség igenis kedves, és már megmosolygom azokat a kollégákat, akik ezt nem hiszik el, és akár két buszmegállónyi távolságra is képesek kifizetni a taxit – mesélte a hot! magazin érdeklődésére Gesztesi Károly.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Reggeli utàn a csillagaimmsl...🤗mehet tovàbb a Miniszter turnè...💪🏻

Károly Gesztesi (@gesztesi63) által megosztott bejegyzés,

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713499510
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713499510
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713499510
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713499510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók