Celeb

Exatlon: Bokszolónak drukkol Curtis

Bors

Létrehozva: 2020.02.18.

Forrás: Bors

Egy hete erősíti a Bajnok csapatot Harcsa Norbert. A profi ökölvívónak nagyon szurkol itthonról családja és egy régi ismerőse is.

– Norbival nagyon jó barátok vagyunk, gyakran jön a bulijainkra is, de az egész családját ismerem és szeretem. Rengeteg közös emlékünk van, de az egyik sztori, ami mindig beugrik Norbi kapcsán, hogy időnként megpróbálkozik a rappeléssel, de ez körülbelül úgy megy neki, mintha én állnék be a bokszringbe – mondta a Bors érdeklődésére nevetve Curtis, aki imádja az Exatlont.

 – Láttam, hogy kellett egy kis idő, mire belerázódott Norbi a játékba, de ez szerintem minden újonnan érkezőnél természetes. Ismeretlen volt még számára a terep, de egyre jobban megy neki, tudtam, hogy ügyes lesz, hiszen remek sportember és maximalista – biztatott a rapper.

– Curtist már közel tizenöt éve ismerem, akkoriban sokat jártak a bokszmeccsekre a testvéreivel. Nagyon jó barátságot ápolok velük, rendszeresen beszélünk, találkozunk, bulizunk, kártyázunk, de családi szinten is jóban vagyunk. – Biztos vagyok benne, hogy nézik a műsort, és lehord mindennek, ha éppen nem megy jól a játék – közölte lapunk kérdésére az ökölvívó, aki azt hitte, jobban bírja a távollétet:

– A kislányom 2,5 éves, és borzasztó a hiánya. Szerintem ez a játék nem való annak, akinek gyermeke van, és ilyen szoros a kapcsolatuk, mint a miénk – hangsúlyozta Harcsa Norbi annak ellenére, hogy mindössze egy hete repült ki a Dominikai Köztársaságba.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713573910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt