Celeb

Détár Enikő állandó férje Győri Péter

Fái

Létrehozva: 2019.09.03.

Forrás: Knap Zoltán

Alig pihent néhány napot nyáron a színésznő, olyan sok nyári produkcióban vett részt. Détár Enikőt az olvasópróbán csíptük el a Turay Ida Színházban, ahol a Salsa, szivar, szerelem című darabbal ismerkedtek a művészek.

– Amandát, az elvált anyukát játszom – meséli Enikő. – A történet érdekessége, hogy Győri Péterrel a Turay Ida Színházban a különböző darabokban a házasságnak, a férfi, nő kapcsolatnak minden formáját megértük már. Ebben még nem tudom, hogy mit, de az biztos, hogy elváltunk, mert a volt férjemet játssza. Ismerjük egymást, olyanok va­gyunk, mint egy öreg házaspár. A legelső közös munkánk a Helló, Dolly volt, akkor meg kellett „tanulnom” a Pétert. Ő precíz, én csapongó vagyok.

Enikő egy példával segít megérteni a köztük lévő különbséget. Ha puzzlet raknának ki, akkor Péter szín szerint csoportosítaná, míg ő pacákat rakna ki. Mindketten kirakják, csak más módszerrel.

– Meg kellett tanulnunk alkalmazkodni a másikhoz, mint egy igazi házasságban – neveti el magát Enikő. – Ez az elvált nő, Amanda, nem boldogtalan, ez kiderült az olvasópróbán. Nyilván voltak nehéz percei, de megtalálta a helyét a világban. Azt szoktam mondani a fiataloknak, hogy ne tegyenek úgy, mintha nem lenne probléma, hanem hamar engedjék át, és engedjék el. Nem azt kell játszani, hogy nincs, mert mindenkinek van. Érzelmi, szakmai, gazdasági, bármi, de hamar elengedni, és tovább lépni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145419_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713564311
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713564311
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713564311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713564311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt