Celeb

Csonka András: Komolyan szorongok a koronavírus miatt

K. Sz.

Létrehozva: 2020.04.12.

A bevallottan betegségfóbiás színész-énekes meglepő módon nem kezdett őrült módon védőfelszereléseket vásárolni a vírus ellen, sőt néha igyekszik humorral kezelni a kialakult nehéz helyzetet. Persze azért odafigyel rá, hogy vigyázzon magára és másokra is.

Ahogy mindannyiunk, úgy az ön életét is teljesen megváltoztatta a Magyarországon hetek óta jelen lévő koronavírus-járvány. Hogyan éli meg hipochonderként ezt az időszakot?

Közösségi krízisként, együtt éljük meg. De bátrabb is lettem, bekapcsol a túlélési ösztön és kevésbé figyelek a fóbiáimra. Másrészt viszont óriási szorongás tombol bennem, ami néha embert próbáló pillanatok elé tud állítani.

Mit ért ez utóbbi alatt?

Milyen lesz ezután az életünk? Hány ember betegszik még meg? Mikor nyitnak ki újra a színházak? Mikor állhatok újra színpadra a közönségem elé? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarognak a fejemben.

Félti a szakmai jövőjét?

Szerintem most mindannyian féltjük, hiszen sokunkban felvetődik a kérdés: szükség lesz még rám? A színházra és a kultúrára biztos, de kérdés, mikor és milyen mértékben. Ez csak a járvány után derül ki, illetve az is, mennyire íródik újra az életünk, mennyi pénz marad a kulturális intézmények támogatására. Több helyen játszom, és eddig szívesen vártak, de hazudnék, ha a folytatás miatt nem lenne bennem egy kis félsz.

A bátorság kérdésére visszatérve: igencsak meglepődtek a rajongói, amikor egy kórházból üzent nekik, ahol öt napig feküdt.

Gyorsan le is szögeztem a bejegyzésben, hogy nem a koronavírus miatt, bár így is rengetegen aggodalmukat fejezték ki, ami igazán kedves volt részükről.

Miért döntött egy orvosi beavatkozás mellett pont a járvány idején?

Az egész egyik pillanatról a másikra történt. Erősen bedugult a fülem, ami nem múlt el, megijedtem, és a gégész barátom hallásvizsgálatot rendelt el. Kiderült, hogy a bal fülemben akut halláscsökkenés következett be. Ez egy belső-fülprobléma, infúziós kezelést igényelt. Egyelőre semmi változás, de türelmes vagyok. Az ijesztő, hogy az okokról semmit sem tudni, így azzal sem vagyunk tisztában, hogy mikor és hogyan lesz ennek vége. Azt gondolom, a munkámhoz, de az életemhez is elengedhetetlen a megfelelő hallás. A továbbiakban gyógyszeres terápiát javasolt az orvosom.

Hogyan telnek most az önkéntes karanténban töltött napjai?

Biztos sokan azt gondolnák, hogy 60 liter fertőtlenítőt és esztelen mennyiségű védőfelszerelést vettem, de mindenkit megnyugtatok: egészséges mértékben készültem a vészhelyzetre, nem kezdtem őrült felhalmozásba. Annyi a változás, hogy most nem jár a takarítóm, így magam tartom rendben a háztartásomat. Nagy hiányosságom, hogy nem tudok főzni, ami pedig nagyon praktikus lenne, ezért aztán rendelek. Bár a kialakult helyzetben szinte hasonló árban van, mintha vásárolnék. Hetente azért kimegyek, és megveszem a legszükségesebbeket.

Igen, mint a közösségi oldalán megmutatta, mindezt komplett védőfelszerelésben. Jól érzem, hogy egy-egy posztolt képében azért megcsillantja a humorát is?

Persze, nem szabad a humorunkat elveszíteni, és teljesen átadni magunkat a félelemnek. Ami a lényeg, azt szerintem minden barátom és rajongóm megértette: oda kell figyelnünk magunkra és másokra is.  

Mi a helyzet az egyedül éléssel? Szingliként nehezebb az elzártság?

Most nem a randevúzások korát éljük, a szakértők is azt javasolják, hogy kerüljük az érintkezéseket. Sok házasságot is biztosan megvisel ez az időszak, mivel a bezártság felerősítheti a konfliktusokat. Jól érzem most magam egyedül, egyébként meg soha nem skype-oltam annyit a családommal és a barátaimmal, mint most, és mindennap alig várom az este hét órát, amikor a hivatalos Facebook-oldalamon találkozom a közönségemmel.

Névjegy

Született: 1965. január 16., Budapest
Színész, énekes, műsorvezető
A Nemzeti Színház stúdiósaként lépett először színpadra, majd elvégezte a Színház és Filmművészeti Főiskolát. Első szerződése a Vidám Színpadra szólította, ám bekerült a Magyar Televízió szappanoperájába, a Família Kft.-be, és ez utóbbit választotta. A sorozattal nyert ismertségét szabadúszóként kamatoztatta. Bár prózai szakon végzett, mégis több musicalszerep fűződik a nevéhez, az Operettszínházban, és a Madách Színházban is szívesen látott vendég. 2000-ben az Operettfesztiválon megkapta a legjobb táncos komikusnak járó díjat. Énekesként több szólólemeze is megjelent. 2006-ban táncosként megnyerte Keleti Andrea oldalán a Szombat esti láz showműsort.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713538510
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713538510
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713538510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713538510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora