Celeb

Ciccolina kifakadt: Gyakorlatilag itt rekedtem Olaszországban!

Bors

Létrehozva: 2021.09.15.

<p>Staller Ilona még egy darabig biztosan nem költözik haza Magyarországra, pedig ez élete nagy vágya. </p>

Ha nem változik valami sürgősen a világ pénzügyi piacain, akkor Cicciolina nyakán marad az a két értékes római ingatlan, melyek eladása nélkül nem tud hazaköltözni. Mint arról a Bors a korábbiakban beszámolt, Ilona hosszú évtizedek után úgy döntött, hogy maga mögött hagyja az olaszországi életét és Budapesten telepedik le, közel az itt élő nővéréhez. A volt modell, pornósztár, és olaszországi parlamenti aktivista azt mondja, költözést megakadályozza a pénzügyi helyzete.

– A legnagyobb bánatomra még mindig nem adtam el a két lakást. Az egyik átszámítva 170 millió, a másik 100 millió forintot ér – mondta a Bors megkeresésére Staller Ilona.Annyira gyengélkedik most az ingatlanpiac itt Rómában és egész Olaszországban, hogy csak a töredékéért tudnám értékesíteni. Ajándékba pedig biztosan nem adom! – tette hozzá, majd ezzel folytatta: – A pénzre viszont szükségem lesz, hiszen Budapesten is lakást kell vennem az árából. Szóval ez egy nagy csapda. Gyakorlatilag itt rekedtem Olaszországban – mondta.

Ilona fél lábbal viszont már Budapesten tudna lenni, ha lenne munkája. Nehezményezi, hogy Magyarországon igen keveset foglalkoztatják mostanában. 

Akikkel a dzsungeles műsorban együtt szerepeltem, azok közül most mindenkinek van új felkérése, például Kabát Peti is több műsorban szerepel. Engem pedig nem hívnak a producerek, mintha nem is léteznék. Én ezt nem értem – elégedetlenkedett Cicciolina, majd felhívást is intézett a döntéshozók felé.

Ezúton üzenem a műsorkészítőknek, hogy itt vagyok, jó kondiban vagyok. Koplalok eleget, csak salátát eszem. Volt is egyébként ötletem, egy talkshow-t csinálnék szívem szerint, egy asztalnál egy pohár pezsgő mellett beszélgetnék híres emberekkel. Szexről vagy bármiről. Ha hívnak, már indulok is. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713561610
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713561610
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713561610
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713561610
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: áll az egész autópálya Budapest felé, nagy a baj

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt