Celeb

Anyai sorson osztozik Pál Éva és Csepregi Éva

H. G.

Létrehozva: 2018.08.02.

Pál Évát és Csepregi Évát nem csak a közös múlt és a Neoton köti össze. Gyermeküket mindkettőjüknek egyedül kellett felnevelniük.

Forrás: Bánkúti Sándor

Pál Évára nehéz idők járnak. Mint azt korábban megírtuk, svájci frankhitele be­dőlt, otthonára árverés vár, és fellépések híján megélhetési gondjai vannak. Nemrég sikeres tárgyalásokat folytattak a hitelező bankkal, de még mindig nem tudni, fiával, Tamással ott maradhatnak-e a házban.

A Neoton egykori énekesnője bízik benne, hogy sorsa végre jobbra fordul, hiszen nem először kell komoly kihívásokkal szembenéznie. Annak idején anyaként is próbálta tette a sors, gyermekét egyedül kellett felnevelnie, mert a fiú Kanadában élő édesapja már születése előtt sem tartott rá igényt. Éva magán­élete pont akkor került először válságba, amikor nem kevés keserűség után el kellett jönnie a Neotonból. 

– Szólóénekesként voltam kinn Kanadában. Ott ismerkedtem meg Louis-val, aki utolsó éves joghallgató volt. Ügyvédbojtárként dolgozott egy olyan ügyvédi irodában, ami az ott vendégszereplő művészekre specializálódott. Így találkoztunk – mondta a Borsnak Pál Éva.

– Azt mondta, szeretne eljönni meghallgatni. Udvarolni kezdett, óriási szerelemnek indult. Nem csodálkozom magamon, olasz származású, nagyon csinos fiú volt. Az utolsó levelet akkor kaptam tőle, miután megtudta, hogy terhes vagyok. Abban azt kérdezte, hogy mikor legyen az esküvő? Tehát ő még benne is lett volna. Szerintem az anyja szólhatott közbe, ő akadályozta meg az egészet, és azt, hogy támogasson minket. 

Éva ezután már csak egyszer hallott a férfiról.

– Nem reagált semmire, gyerektartást sem fizetett soha. Egyszer viszont ajándékot küldött nekünk. Alig akartam hinni a szememnek. A csomagban volt egy használt póló és egy görkorcsolya.

Érdekes, hogy Pál Éva egykori, neotonos énekestársa, Csepregi Éva is hasonló sorsra jutott anyaként, ő is egyedül nevelte fel külföldi édesapától született fiát. 

A Neoton énekesnője a nagy nemzetközi siker után jött össze a már akkor is ismert angol ze­neszerzővel, Bob Heatlie-vel. A ba­rátságból később szerelem lett, s évek múlva, 1992-ben megszületett fiuk, Dávid. A pár egy ideig együtt élt Skóciában, de később Csepregi magára ma­radt a gyermekkel.

– Bobbal jó a kapcsolatunk. Legközelebb októberben látogatja meg Dávidot. Nagyon büszke rá, a nagy Neoton-koncerten ta­lálkozunk vele újra. A közönség so­raiból nézi majd, ahogy a fia a színpadon dobol – mondta most a Borsnak Csepregi. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713489011
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713489011
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17117771_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

30 kilót fogyott Viktória, aki egy szerelmi csalódás miatt hízott meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713489011
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713489011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók