Celeb

A melleim tiniként tönkretették az életem – ma belőlük élek – 18+ fotók

Bors

Létrehozva: 2021.07.23.

Kamaszként valósággal pokollá tették a fiatal nő életét méretes mellei – ma azonban már rajong értük. Nem mellesleg nekik köszönheti azt a nem épp elhanyagolható összeget is, ami a bankszámláján pihen.

Először 13 éves korában vette észre Anastasiya Berthier, hogy jóval komolyabb adottságokkal rendelkezik, mint kortársai. 14 évesen már hatalmas mellei voltak, de még mindig nőttek – ami miatt folyamatos támadásoknak, zaklatásoknak volt kitéve. 

Eleinte csak mindenféle gúnynevet aggattak rá, később olyan is előfordult, hogy egy fiú – akit visszautasított – azt kezdte el róla terjeszteni, hogy az orosz lány négyesszexelt vele és két haverjával. Anastasiya ekkor még szűz volt, esze ágában sem volt fiúzni, pláne nem lefeküdni bárkivel, ez pedig teljesen kikészítette. 

Egy idő után magántanuló lett, de ekkor is inkább csak a szobájában kuksolt. Évek múltán azonban kezdte elfogadni a testét, mára pedig oda jutott, hogy nem csak hogy imádja gigamelleit, de előszeretettel mutogatja is az interneten.

A Moszkvában élő 26 éves nőnek ma már 1,1 millió követője van az Instagramon, de emellett az OnlyFans-közösségnek is árulja bájait.

– Imádom magam és a testemet! Imádom az íveimet, imádom a mellem méretét, a csípőmet és a derekamat is – magyarázta az erotikus modell, aki ma már magasról tesz a kritikákra, amikből sajnos a mai napig kijut neki a közösségi oldalakon.

Ellenben azt lehetetlen elvitatni tőle: igencsak szépen keres melleivel. A Daily Star cikke szerint fontra átszámítva hatjegyű összeget visz haza, ami ugye forintosítva minimum 40 millió – tehát ezen a téren nem lehet oka panaszra.

Ez is érdekelheti!

Ha már itt van, ne siessen annyira! ;)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713566411
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713566411
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713566411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713566411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt