Celeb

Ambrus Attila: Édesanyám nem tiszteli a hitem

G. Sz.

Létrehozva: 2019.05.29.

A Viszkis annyit kért, hogy édesanyja kísérje el az oltárig az esküvőjén, ám erre anyja vallási okokból nemet mondott.

Forrás: Bors

Kedd este az ATV Jakupcsek plusz című műsorában Ambrus Attila őszintén osztotta meg Jakupcsek Gabriellával, hogy gyerekkorában milyen traumák érték. Elmesélte, hogy édesapja rendszeresen verte, édesanyja pedig másfél évesen hagyta magára, és utána a nagymamája, a nagynénje nevelte, mígnem kollégium­ba, majd javítóintézetbe került. Édesanyjával a szabadulása után többször is próbálták rendezni kapcsolatukat, sikertelenül.

– A legutolsó dobása az volt, hogy nem jött el az esküvőmre. Mindig megbocsátottam neki, mert minket Erdélyben arra tanítottak, hogy mindig a szülőnek van igaza. Én elfogadtam az ő hitét, de ő az enyémet nem tisztelte, és közölte, hogy nem jön el az esküvőre. Pedig csak annyit kértem tőle, hogy kísérjen el az oltárig. Azt mondta, hogy ezt vallási okokból nem tudja abszolválni. Nekem innentől ő nincs tovább – mesélte a műsorban a Viszkis, aki 2015 októberében ősmagyar sámán szertartás keretében, vérszerződéssel kötött házasságot Rékával.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699218
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699218
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091191_auto_resized.jpg
travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699218
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel