Celeb

Adás után így ünnepelték meg a Dancing with the Stars győzelmét Gelencsér Timiék

Bors

Létrehozva: 2020.12.13.

Gelencsér Tímea és párja, a versenytáncos Hegyes Bertalan nyerte a Dancing with the Stars első évadát. A 2016-os Miss World Hungary még fel se ébredt a sokkból.

– Nem sikerült kialudnom magam, valamikor hajnalban felébredtem és azon zakatolt az agyam, hogy ez most valóság volt-e vagy álom.

A valóság végre jobb, mint az álom, nem akarok visszaaludni.

Félek, hogy akkor elmúlik. Folyamatosan pittyeg a telefonom és érkeznek a gratulációk, az egész olyan, mint egy valóra vált álom. Még mindig alig tudom elhinni –
meséli Timi izgatottan. A versenynek és a kemény felkészülési időszaknak vége van, de a győztes örökre beleszeretett ebbe a sportba, de most egy kis pihenés jön az ünneplés után. 

– Koccintottunk persze az adás után, már amennyire a szabályok engedik most ugye, de úgy gondolom, hogy ennek a 10 hétnek az igazi megkoronázása, ünneplése maga volt a finálé. Most pihenni fogok egy ideig, mert nagyon elfáradtam. Aki azt mondja, hogy a bécsi keringő könnyű, az nem tud keringőzni.

A szépségkirálynő azt is elárulta nekünk, hogy bár sose tanult táncolni, de mindig is érdekelte a versenytánc. Elképesztően nőies sportnak tartom. Eddig úgy képzeltem, hogy amikor lányom lesz akrobatikára és RSG-re fogom járatni. Most viszont meggondoltam magam, biztosan táncolni fog.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146195_auto_resized.jpg
origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713601210
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141359_auto_resized.jpg
vg.hu

Újabb négysávos utat adtak át Magyarországon – fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713601210
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713601210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713601210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak