Celeb

A Bors megtudta: Balázs Fecó gyógyul!

Bors

Létrehozva: 2020.11.21.

Újabb friss hírek érkeztek a 69 éves koronavírusos zenészlegenda állapotáról.

Szerda óta egy ország izgul Balázs Fecóért, aki szombaton, saját lábán ment be a kórházba, állapota azonban nagyon gyorsan leromlott. Másnap lélegeztetőgépre kapcsolták, és ma már hetedik napja, hogy az orvosok mélyaltatásban tartják. 

Állapotáról barátja, DJ Dominique, azaz Várkonyi Attila mindennap beszámol a Borsnak, és eddigi hírei arról szóltak, hogy bár Fecó állapota nem változik, esetében ez a stabilitás jót jelent, ma azonban egy újabb, halovány remény csillant meg.

Fecó felesége, Imola beszélt az orvosokkal, akik azt mondták neki, hogy Fecó csendben gyógyul, ugyanis az állapota nem romlik, továbbra is stabil, ami ilyen helyzetben a lehető legjobb hír– mondta a Borsnak Várkonyi Attila, aki a család közeli barátjaként elsők között értesül az énekes hogylétéről, így arról is be tudott számolni, hogy Fecón a napokban már elkezdték a vérplazma-terápiát, ami jó eséllyel megmentheti az életét.

– Kapott és kap is még vérplazmát, amit ugye a már a fertőzésből kigyógyult emberek adhatnak, akiknek a vére gazdag a vírus ellenanyagában. Imola mindenkit arra kér, hogy aki tud, és már meggyógyult, menjen és adományozzon a kórházaknak vérplazmát, hogy legyen elég utánpótlás Fecónak és a többi betegnek is! – tolmácsolta Fecó nejének kérését a lemezlovas, aki maga is átesett a víruson és elsőként jelentkezett, hogy segít barátján, ám nem tudott. A vérplazma adás ugyanis lehetséges és szükséges is, de nem mi döntjük el, hogy kinek adunk.

– Minden gyógyultat kérek én is, hogy menjen és adjon vérplazmát, csak annyit kell tudni, hogy nem lehet irányítottan, személynek adományozni. Tehát, én hiába mondtam, hogy elsősorban Fecónak szeretnék, ilyet nem lehet. A kórház, és az illetékesek döntenek arról, ki, mikor kap plazmaterápiát, a mi feladatunk annyi, hogy adjunk, adjunk, adjunk! – tette hozzá DJ Dominique.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146442_auto_resized.jpg
origo.hu

Melltartó nélkül vezette a híradót a műsorvezetőnő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713619212
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139242_auto_resized.jpg
ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142395_auto_resized.jpg
vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713619212
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713619212
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713619212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147246_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713619212
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó