Az énekesnő a napokban sejtelmes poszttal jelentkezett. Tóth Gabi most végre elárulta, mire készültek szerelmével.
Tóth Gabi neve hosszú évek óta szorosan összefonódik a magyar könnyűzenei élettel. A Megasztárban megismert énekesnő azóta is a hazai zenei élet egyik meghatározó alakja, közösségi oldalát többszázezren követik nap mint nap. A közösségi média mára a művészek mindennapjainak szerves részévé vált, így Gabi is rendszeresen oszt meg tartalmakat követőivel.
Az énekesnő a héten rendkívül sejtelmes videóban avatta be rajongóit egy stúdiózós napjába, ahol betekintést engedett a munkafolyamatokba és egyúttal elárulta azt is, hogy párjával, Papp Máté Bencével valami közös projekten dolgoznak. A konkrétumokat nem árulta el, de azt igen, hogy hamarosan kiderül, miről is lesz szó.
Meg lettem én is táncoltatva, de erről majd később, mert meglepetés lesz, még jelentkezem, ha feltárhatom a titkot. Most megyek haza a kislányomhoz, Hannikámhoz, Anyukám vigyáz rá. Nagyon várom, hogy eláruljam, mire készülünk, mert nagyon jó lesz
– mesélte akkor, a bejelentésre pedig nem is kellett sokat várni.
Titkolóztunk a héten, de mi leszünk A Nagy Duett extra produkciója! Nagyon extra fellépéssel készülünk nektek, már mennek a próbák, mutatok pár dolgot.
Hét év kihagyás után tért vissza a TV2 képernyőjére A Nagy Duett, a műsor vasárnap esténként jelentkezett minden héten, és a nézők már az első adásban is izgalmas produkcióknak lehettek tanúi. A show házigazdái Liptai Claudia és Till Attila, akik ezúttal is együtt vezetik a műsort. A megújult zsűri Kasza Tibi mellett Szabó Zsófi, Hajós András és Horváth Tamás értékelik a párosokat. A versenyben tíz sztárpár mérte össze tudását hétről hétre, akik között énekesek, színészek és más ismert személyiségek is szerepeltek, a nagy népszerűségre való tekintettel pedig már két plusz adással is jelentkeztek a készítők. A május 11-i show-ban kiderül, ki nyeri az idei évadot, ahol újabb produkciók és meglepetések várják a nézőket. Mindeközben a műsor online kísérőműsora, a Duett Backstage is jelentkezik, amelyben eddig Iszak Eszti várta a nézőket, az utolsó előtti és utolsó adásban viszont már Lissák Laura beszélget a versenyzőkkel és a zsűrivel, valamint betekintést nyújt a kulisszák mögé. A versenyben Mihályfi Luca és Hegyes Berci, Nótár Mary és Aurelio, Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence maradtak, közülük kerül majd ki A Nagy Duett nyertese!