LÉLEKEMELŐ

Kiderült, hova vezetett a Tankcsapda távozó gitárosának első útja a búcsúkoncert után

D.G.

Létrehozva: 2025.05.07.

Összepakolt és elhagyta az országot Sidlovics Gábor, Sidi. A Tankcsapda együttesből 13 év után távozó gitáros most elárulta, hová és miért utazott el szinte rögtön a Lukács Laciékkal utolsó közös koncert után.

Méltó módon búcsúzott Sidlovics Gábor a debreceni rockbandától és rajongóitól múlt pénteken. Mint ismert, a Tankcsapda sokkolta rajongóit márciusban, miszerint 13 év után elválnak az útjaik Sidivel. A zenekar közleménye szerint az utóbbi időben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem egyformán látják a jövőt, ezért Sidi úgy döntött, hogy kiszáll a csapatból. A népszerű zenész most Instagram-oldalán árulta el, hová vezetett első útja az utolsó közös koncert után – szúrta ki az Origo.

Tankcsapda
A Tankcsapda múlt pénteken lépett fel utoljára a Sidovics Gábor, Lukács Laci, Fejes Tamás felállásban Fotó: Bánkúti Sándor / Bors

A Tankcsapda távozó gitárosa bejelentkezett

Valósággal sokkolta a rajongókat a hír pár hete, amikor a debreceni zenekar bejelentette, 13 év után távozik az összeszokott bandából Sidlovics Gábor. Mint kiderült, Sidi januárban mondta el a Tankcsapda többi tagjának, hogy szeretne távozni az együttesből, szeretne új vizekre evezni. De, hogy milyen tervei vannak a jövőben, arról egyelőre még nem nyilatkozott. A népszerű gitáros mindenesetre még a tavaszi turnét végigcsinálta Fejes Tamásékkal, az utolsó koncertjük múlt pénteken a Budapest Parkban volt, ahol a rajongók hangosan méltatták végig a gitárost. Lukács László pedig a buli legvégén köszönte meg a közös éveket és sikereket Sidinek, aki viszont nem mondott érzelmes búcsúbeszédet. Viszont egy rövid videót posztolt Insta-oldalára az utolsó közös koncertről, ami alatt Kid Rock dala, a Born free, vagyis Szabadnak születtem szólt, aminek nagyon beszédes a szövege.

„Szabadnak, akár egy tomboló folyó

Erősnek mint a szembeszél.

Álmokat kergetve és hajszolva az időt.

A legmélyebb szurdoknál is mélyebben,

Szilajon, akárcsak egy vadló.

Ha te nem látod a szívemet, vaknak kell lenned.”

Tankcsapda
Sidi a koncert másnapján elhagyta az országot imádott motorján Fotó: Bánkúi Sándor / Bors

Sidi elhagyta az országot

A Tankcsapda távozó gitárosa végül három nappal a koncert után videóval jelentkezett, amiben elárulta, hová vezetett az első útja.

Azért csinálom ezt a kis videós bejelentkezést, mert az az előző sztorijaimból ki is derülhetett, a búcsúkoncert utáni reggelen én elindultam egy motoros túrára egy barátommal, és azóta is úton vagyok. S mivel ma van a szülinapom, szeretném megköszönni, olyan mennyiségű üzenetet és jókívánságot kapok mindenféle formában, írásban, hangüzenetben, videóban, hogy egyszerűen nem térek magamhoz… Most itt vagyunk Bosznia-Hercegovinában valami kimondhatatlan nevű városkában, tegnap Montenegróban voltunk, holnap megyünk tovább, egy nagyon jó kis lélekemelő, agykitisztító motortúráról van szó és ti ezt is bearanyoztátok, hogy ennyien gondoltatok rám. Tök jó érezni, hogy így velem vagytok!

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek